Stratégiai partnerségi megállapodás az EMMI és az MGYK között


Stratégiai partnerségi megállapodás az EMMI és az MGYK közöttAz Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) között 2010 óta folyamatos az együttműködés. A korábbi munkát megpecsételendő, stratégiai partnerségi megállapodást kötött az EMMI és a Kamara, amelynek aláírására 2017. március 23-án sajtónyilvános rendezvény keretében került sor.

A Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Hankó Zoltán, az MGYK elnöke által ma aláírt megállapodás értelmében a Kamara és az EMMI közötti együttműködés a jogalkotási folyamatnak olyan részeire is kiterjed, amelyek a közigazgatási egyeztetések keretein túlmutatnak. Így a Kamarának lehetősége nyílik már a Minisztérium jogalkotási programjának megalkotásában és a közigazgatási egyeztetéseket megelőző időszakban is bekapcsolódni az előkészítő munkába. A megállapodás részletesen felsorolja mindazokat a területeket, amelyek a gyógyszerészet és a gyógyszerellátás szempontjából relevánsak. Az együttműködési megállapodás részét képezi annak a folyamatnak, amely 2010-ben kezdődött és amelynek következő állomása az elkövetkező évek közös  szak- és szakmapolitikai célkitűzéseit is rögzítő, várhatóan az őszi hónapokban véglegesítésre kerülő megállapodás.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Ladányi Márta és Mészáros János helyettes államtitkárok és Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója. 

(Balog Zoltán és Hankó Zoltán a rendezvényen elhangzott beszédeinek szó szerinti leiratát a Gyógyszerészi Hírlap áprilisi számában olvashatják.)

mgyk.gyh

Stratégiai partnerségi megállapodás az EMMI és az MGYK közöttStratégiai partnerségi megállapodás az EMMI és az MGYK között

Stratégiai partnerségi megállapodás az EMMI és az MGYK közöttStratégiai partnerségi megállapodás az EMMI és az MGYK közöttStratégiai partnerségi megállapodás az EMMI és az MGYK között