Teniszkupa immáron gyógyszerészeknek is


Teniszkupa immáron gyógyszerészeknek is13. alkalommal rendezték meg az eredetileg orvosok számára kiírt országos páros teniszversenyt, amelyen idén immáron második éve gyógyszerészek is részt vehettek. A versenyen dr. Molnár Róbert debreceni gyógyszertárvezető szakgyógyszerész harmadik helyezést ért el.

Az október 7-én tartott Protexin Orvos és Gyógyszerész Páros Teniszkupa helyszíne ezúttal is a Feneketlen tó melletti Park Tenisz Klub volt, ahol kellemes környezetet és a kiváló minőségű salakos pályák várták a versenyzőket.  A helyszínt, a vendéglátást Vitaminkosár Kft. biztosította.

A verseny egyrészt kellemes kikapcsolódást jelentett az orvosok és gyógyszerészek számára, másrészt kiélezett, látványos mérkÅ‘zéseket a nézÅ‘k számára. Az idÅ‘járás idén is kegyeibe fogadta a szervezÅ‘ket és a résztvevÅ‘ket. szép napos idÅ‘ben az eddigi évekhez hasonlóan mind a versenyzÅ‘k, mind a nézÅ‘k nagyon jól érezték magukat. A rendezvényen több mint 70 teniszezÅ‘ orvos, gyógyszerész vett részt, és szép számmal voltak nézÅ‘k is. A legidÅ‘sebb játékos 84 éves, a legfiatalabb – egy orvostanhallgató – 19 éves volt.

A legtöbb induló a férfi párosban volt, így korosztály szerint három kategóriára osztották a versenyzőket. Dr. Molnár Róbert debreceni gyógyszertárvezető szakgyógyszerész idén indult először, egyedüli gyógyszerészként a szintén debreceni ifj. dr. Vinnai Gyula rezidens orvos partnereként, a fiatalok kategóriájában. Erős mezőnyben, háromból három csoportmeccset megnyerve, csoportelsőként jutottak tovább, és a későbbi győztes ellen maradtak alul az elődöntőben.

Remélhetőleg ezzel a kis hírrel más gyógyszerész is kedvet kap a jövőben a versenyen való induláshoz!

mgyk.gyh

 

Â