Ülésezett a Területi Elnökök Értekezlete


Április 12-én csütörtökön a Kamara budapesti székházában tartotta soron következő ülését a Területi Elnökök Értekezlete (TEÉ). Az ülést dr. Brezanóczy Ferenc TEÉ elnök vezette, az ülésen 17 területi szervezet biztosította a képviseletét.

A napirend elfogadását követően dr. Hankó Zoltán elnök adott tájékoztatást a legutóbbi (február 8-án megtartott) TEÉ óta történt legfontosabb eseményekről, majd dr. Torma Ádám országos felügyelő bizottsági elnök ismertetett néhány olyan szempontot, amelyet a területi szervezetek tevékenysége során érdemes figyelembe venni. A megbeszélés során megállapodás született, hogy a TEÉ az alapszabály idén ősszel esedékes áttekintéséhez kapcsolódóan a területi szervezetek tevékenységét elősegítő módosításokra vonatkozó javaslatokat készít elő.

A területi elnökök értékelték a tatai vándorgyűlést is. A vándorgyűlések soha nem továbbképző rendezvények, hanem a kamarai műhelymunka egy-egy állomásának tekinthetők. Ebből a szempontból a rendezvény elérte a célját: a kormánnyal megújított megállapodás előkészítése eredményes volt, a kamara cselekvési programjának kidolgozása megtörtént, a helyi közpolitikai, egészségpolitikai és szakmapolitikai vezetőkkel a kapcsolatfelvétel sikerült. Általános vélemény, hogy a rendezvényen részt vevők nagy száma örömteli és a területi szervezetek működése szempontjából hasznos témák feldolgozása hasznos volt. Ugyanakkor a rendelkezésre álló időkeret szűk és emiatt kevés a lehetőség a személyes konzultációkra. Sok fiatal volt a rendezvényen, azonban volt olyan elnök, aki hiányolta a programból a kifejezetten fiataloknak szóló szekciót.

A TEÉ foglalkozott a Patikanap előkészítésével, amelyre idén június 6-án kerül sor és fő témája a gyógyszerész szerepe a légúti megbetegedések megelőzésében és kezelésében. A tervek szerint az országos rendezvény mellett minden területi szervezet önálló megyei rendezvényt is szervez, amelynek előkészítését és lebonyolítását a területileg illetékes MGYT szervezettel közösen végzik.

A TEÉ döntött a vis major helyzetek kezelésére létrehozott elkülönített alaphoz beérkezett kérelmekről is. A TEÉ támogatja, hogy a Budapesti Szervezet az etikai eljárások megnövekedett száma miatti többletköltségekre, a Zala Megyei Szervezet informatikai fejlesztésre, a Vas Megyei Szervezet pedig az irodahelyiség felújításával összefüggő kiadásokra igénybe vehesse az elkülönített alapban lévő forrásokat. Ezt követően a területi elnökök meghallgatták dr. Horváth-Sziklai Attila e-közigazgatással kapcsolatos tájékoztatóját is.

A TEÉ konszenzussal megszavazta, hogy továbbra is támogatja a Kamara elnöksége által az ügyelettel kapcsolatos tárgyalásokon képviselt, a különböző kamarai fórumokon korábban kialakított álláspontját. Úgyszintén konszenzusos szavazással fejezte ki, hogy egyetért az elnökségnek a „Gyógyszertári szoftver hatósági lekérdezési Modul” fejlesztését elutasító álláspontjával.

mgyk.gyh