Napirenden a szakmai és az etikai normarendszer megújítása
A normakövetés normájáért
A normakerülés kultúrája helyett a normakövetés normáját kell kialakítani a gyógyszerészetben. Ez egyaránt vonatkozik a jogi, a szakmai és az etikai normák betartására. Ahhoz azonban, hogy ez az elvárás ne csak jámbor óhaj maradjon, mindhárom területen mélyreható változásokra van szükség. A jogi normák átalakítása már megkezdődött, a szakmai és etikai normák megújításra várnak. Ennek lehet része az etikai audit bevezetése is.
A Pirulatrend előző számában megjelent írásban (A normakövetés normája, Pirulatrend, 2011. július-augusztus, 89. oldal) kifejtettem, hogy az átalakuló jogi keretek lehetőséget adnak a betegérdekek előtérbe kerülésére, a gyógyszerészet szakmai/minőségi színvonalának emelésére és a gyógyszerészet morális megújulására. Ez a mindennapok gyakorlatában csupán akkor válhat realitássá, ha a szakmai és etikai normarendszer is megújul, a normakerülés normája helyett pedig a normakövetés normája válik általánossá. Ez egyaránt vonatkozik a jogi, a szakmai és az etikai normák szövegének és szellemiségének betartására.
Ezen általános elvek konkrét kérdéseket is felvetnek. Ilyen például, hogy milyen normák képezhetők, és ki dönthet ezekről? Milyen mechanizmusok működtethetők a normakövetés kontrollálására, továbbá milyen eszközök alkalmazhatók a normasértő gyakorlat kizárására? Hasonlóképpen szükséges átgondolni azt is, hogy milyen módon érhető el a normakövető szemlélet általánossá válása.
Ebben a részben a normaképzéssel és a normakövetést elősegítő intézményrendszer kiépítésével kapcsolatos néhány felvetéssel folytatom az előző írás gondolatmenetét.
A változtatás igénye
Míg a jogi normák állításának mechanizmusa mindenki számára evidencia (bár a napi gyakorlat sok konfliktussal terhelt), a gyógyszerészi szakmai normák kontrolljában, folyamatos felülvizsgálatában és a változásokhoz igazodó előírások megalkotásában régóta komoly zavar tapasztalható. Ennek több oka van. Hiányos a hatósági ellenőrzés személyi és tárgyi feltételrendszere, tisztázatlanok a tiszti gyógyszerészek jogkörei, ráadásul az elmúlt évek liberális szemlélete is mély nyomokat hagyott a tevékenységükben, illetve a hatósági munkával szembeni elvárásokban. Nem létezik szakfelügyeleti rendszer, és talán a gyógyszerészet az egyetlen olyan egészségügyi szakterület, ahol még a módszertani intézet hiánya is gátolja az előrelépést.
Hiányoznak a módszertani levelek, és alig vannak szakmai protokollok. Pedig az elmúlt évtizedekben igen nagy változások következtek be. Itt elég csupán a gyógyszertári profil bővülésére és a patikai szakmai tevékenység ezzel kapcsolatos változásaira, a természetgyógyászat határterületeinek patikai megjelenésére, az öngyógyítás-öngyógyszerelés térnyerésére, az életstílus-gyógyszerek kihívásaira, az új gyógyszerformákhoz kapcsolódóan változó tájékoztatási kötelezettségre, valamint a prevencióban való részvételre és a gyógyszerészi gondozásra utalni, esetleg a megújuló minőségbiztosítási követelményekre, vagy éppen a személyi jogos gyógyszerész menedzsmentjogaihoz tapadó kötelességek megvalósulására.
Sürgős feladatunk tehát a szükséges változások kezdeményezése. Erre lehetőséget nyújt az új jogi szabályozás, valamint az, hogy a gyógyszerellátás egészségügybe történő újbóli integrációjával nem a liberalizációt megelőző patikai gyakorlat helyreállítását várják el a szakmától, hanem olyan új követelményeknek is meg kell felelnünk, amelyek számos eleme már a Semmelweis-tervben is megjelent.
A szakmai normák állításához a követelmények és az intézményrendszer újragondolása egyaránt szükség lenne. A szakpolitika, a szakhatóság, több intézmény és szervezet összefogására lenne szükség, beleértve a kamarát is, amelynek az új testületek felállását követően ebben a munkában kezdeményező szerepet kell vállalnia.
Az elvek és a gyakorlat összhangjának megteremtése
Az elmúlt években az etikai normaállítás terén is zavarosan alakult a helyzet. A hivatásetikai normák állításának jogát (és kötelességét) a patikaprivatizáció során önállósult gyógyszerészi kar a gyógyszerészkamarai törvény 1994-es megalkotásakor megkapta. A kamara a törvényi felhatalmazással élve megalkotta etikai kódexét és létrehozta mindazokat az intézményeket (bizottságokat), amelyek hivatottak voltak az etikai eljárások lefolytatására és a normasértő gyakorlat szankcionálására. Azonban hamar kiderült, hogy az etikai normák írásba foglalása és az intézményrendszer felállítása szükséges, de nem elégséges feltétele a hivatásetikai szempontok napi gyakorlatban való teljes körű érvényesítésének. Az elvek és a gyakorlat összhangjának megteremtése, az eljárásjogi előírások és az erkölcsi érzék konfliktusa, az egyéni, a csoport- és a hivatásérdek ütközése, a hivatásrendi és a vállalkozói identitás összhangjának zavara, a gyógyszerészek szakmai és egzisztenciális függetlenségének hiánya sok megoldandó feladatot rótt a hivatásetikai szabályok alkotóira és őreire, akik lévén a gyógyszerellátó rendszer aktív szereplői a saját bőrükön is érezhették a feszítő problémákat.
A korábbi kamarai törvény hatálytalanítása és az egészségügyi szakmai kamarákról szóló törvény 2006-os megalkotása felszámolta a kibontakozó hivatásetikai intézményrendszert. Ezután az önkéntes tagság alapján újjászervezett kamara etikai kódexe csak a kamarában maradt tagokra volt érvényes, a nem kamarai tagok számára összetákolt, alkotmányosan megkérdőjelezhető módon megalkotott rendtartással pedig az esélye is megszűnt annak, hogy a gyógyszerészetben egységes hivatásetikai rendszer legyen működtethető. Miközben a normakerülés vált normává és a további tisztulás helyett romlásnak indult a szakmai és etikai színvonal, sem a kamarában, sem az etikai tanácsokban nem folyt (mert nem folyhatott!) normaalkotó tevékenység, sőt ügyek sem voltak, holott mindenki tudta, hogy egyes patikákban mi folyik. A következmények közismertek.
Józan ésszel nem vitatható, hogy az egészségügybe való újbóli integrációval párhuzamosan a gyógyszerészetben elengedhetetlen az egységes etikai norma- és intézményrendszer helyreállítása. Az sem vitatható, hogy ez a köztestületi jogosítványait visszaszerző kamara feladata. Nemcsak azért, mert erre jogszabály hatalmazza fel, és nemcsak azért, mert hatósugara a betegellátásban részt vevő valamennyi gyógyszerészre kiterjed, hanem azért is, mert a kamarának a lényegéhez tartozik a hivatásrend etikai normáinak megalkotása és érvényre juttatása. Ezért érthetetlen, hogy vannak, akik megkérdőjelezik a kamara etikai normaállítási jogát és szándékainak tisztességét. Sőt egyenesen megdöbbentő, ha mindezt olyanok teszik írásban és különböző megnyilatkozásaikban rendszeresen vádaskodva, akik nem is lehetnek tagjai a kamarának; sőt az általuk képviselt befektetők jelentős hányada az elmúlt években döntő mértékben járult hozzá a gyógyszerészet kriminalizálódásához.
Az új etikai norma- és intézményrendszer kialakítása során alapvető kérdés, hogy milyen mértékben lehet a 2006-ig hatályos (illetve a 2007-ben GVH-felügyelettel módosított) etikai kódexre és intézményrendszerre támaszkodni. Összegeznünk kell a korábbi időszak tapasztalatait, és fel kell mérnünk, hogy a 2006 óta eltelt közel öt esztendőben milyen új kihívások keletkeztek. Ilyenek többek között az időközben megváltozott jogszabályi előírások; a kompetenciakörökben és a felelősségi viszonyokban bekövetkezett változások; a tulajdonosi struktúra korábbi, folyamatban lévő és remélhető átalakulása; a szindikátusi és a zsebszerződések; a gyógyszertárakban alkalmazott marketingelemek; de természetesen nem hagyhatók figyelmen kívül a részvényesek jogos elvárásai sem. További szempont lehet, hogy a gyógyszerészi kamarának ugyan nem tagjai a gyógyszertári vállalkozások, ám a gyógyszertári gazdasági tevékenység olyan hivatásra épül, amelynek lényege a bajban lévő embernek nyújtott segítség.
A jogkövető magatartás vizsgálata
A jelenlegi gyógyszerellátó rendszerben, ahol a patikai vállalkozások nem kizárólag gyógyszerészek (többségi) tulajdonában működnek, a gyógyszerészet társadalmi elvárásoknak megfelelő megújulása és az etikai rendszer működőképessége szempontjából problémát jelenthet, hogy a gyógyszerészi eskü csak a gyógyszerészre vonatkozik és a gyógyszerészetikai normák csak a gyógyszerészen kérhetők számon. Ugyanakkor az idegen és a többes tulajdon jelentős részaránya miatt a gyógyszerészi etika a vállalkozásban nehezen érvényesíthető. További problémát jelenthet, hogy az etikai normagyűjteményeket általában olyan szabálygyűjteményként kezelik, amelynek a betartása csak jogilag megalapozott eljárásban kérhető számon, ezáltal sérül az etikai normagyűjtemény etikus cselekvést és gondolkodást motiváló funkciója. Mindeközben az etikátlanság árát legtöbbször nem az etikai normákat megsértő, hanem mások fizetik meg, és a szakma is komoly árat kénytelen fizetni egyes gyógyszertárak nem etikus működéséért.
Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a gazdálkodó szervezettel szemben konkrét etikai követelmények támaszthatók, amelyek egy auditálás során vizsgálhatók. Jól követhető a jogkövető magatartás a gyógyszertár szakmai irányítási struktúrájában (például a személyi jogos gyógyszerész menedzsmentjogainak érvényesítésében), az expediálásban vagy a marketingtevékenységben, a szakmai szabályok betartása során (például a gyógyszerkészítésben), a részvényesekkel (például beszállítókkal) való kapcsolat jellege, a betegek panaszainak kezelése, az alkalmazottak továbbképzéseken való részvétele és jó néhány olyan szempont alapján, amelyek közvetlenül levezethetők az alapvető szakmai előírásokból és az etikai kódex szövegéből.
Amennyiben az így elvégzett auditálás követelményeinek a vállalkozás megfelel, hasonlóan a minőségbiztosítási célú auditokhoz, olyan márka használatára nyílhat lehetősége (például etikus gyógyszertár), amelyet aztán kihelyezhet az officinában; amelynek elnyerése további (kamarai) projektekben való részvétel lehetőségét hordozza; s amelynek léte a szakhatósági ellenőrzések rendszerében sem kerülhető meg. A félreértések elkerülése végett, a rendszer bevezetése csak úgy képzelhető el, hogy a gyógyszertárak önként kérik (vagy nem) az auditálást.
Az etikai audit kritériumai
Az etikai audit a gyógyszerészi etika és a gyógyszertári vállalkozás etikussága közötti harmónia megteremtésének az egyik lehetséges eszköze. Miután több gyógyszerészi fórumon, sok éve napirenden lévő lehetőségként közismertté vált, a bevezetése a gyógyszerészi hivatás megújulását célzó kamarai egyeztetések során is felmerült. A kezdeményezésről viszont nyilván az újonnan létrejövő kamarai testületek fognak dönteni. S ha a bevezetése mellett a gyógyszerészek is kiállnak, ugyancsak nekik kell arról is dönteni, hogy
- a gyógyszertári vállalkozások etikai szempontú elemzése és értékelése mire (a patikai tevékenység mely elemeire) irányuljon;
- azt ki végezze;
- a folyamat során milyen standardok alkalmazhatók;
- milyen legyen az auditálás érvényessége (időben és tartalomban);
- továbbá mi legyen az auditálás jutalma.
A gyógyszerésztársadalomnak hatalmas a felelőssége abban, hogy képes-e tanulni azokból a jelenségekből, amelyek a 2006 előtti időszakra voltak jellemzőek; illetve, hogy képes-e megváltoztatni az elmúlt évek negatív szakmai és etikai folyamatait. Képesek leszünk-e szakmai és etikai normáink megújítására, és integrálni tudjuk-e mindazokat, akik különböző okok folytán (akár önhibájukból, akár önhibájukon kívül) eltávolodtak attól a szemlélettől, ami nélkül a gyógyszerészet sohasem tudja betölteni társadalmi hivatását.
A megfelelő norma- és intézményrendszer kialakítása mellett az integrálás egy másik előfeltétele a személyes elkötelezettség fundamentumainak a megteremtése. Erről a következő alkalommal szeretnék néhány gondolatot megosztani a kedves olvasóval.
dr. Hankó Zoltán,
a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke
Pirulatrend
A cikk nyomtatóbarát verziója:
PT_20110905_HZ_normakovetes_normajaert.pdf
