Az egészségkommunikáció évtizedét éljük – vallja dr.Horváth-Sziklai Attila, a Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottság(GYGSZB) szakmai titkára. Szerinte ezen a téren óriási tartalékok vannak még a terápia hatékonyságának növelését illetően.

„A mi továbbképzéseink egyfajta szűrők, amik igényt formálnak a gyógyszerészekben valamilyen más típusú tréning iránt.”

Pirulatrend: Milyen szinten működik jelenleg a gyógyszerész–beteg kommunikáció?

Horváth-Sziklai Attila: Az 1998. évi XXV.törvény (Gyógyszertörvény) kötelező jelleggel előírta, hogy milyen tájékoztatást kell adnia a gyógyszerésznek a beteg számára. Utóbbi különösen a mellékhatások tekintetében igényel információkat, de ez csupán a jéghegy csúcsa. Ráadásul a hatékony gyógyszerszedéshez nem elégséges, ezért a szakmának ezen a téren is tovább kell lépnie. A Magyar Gyógyszerész Kamaraetikai kódexébe is bekerült, hogy mi azaz öt kérdés, amit mindenképpen fel kell tenni a betegnek. Mindezt azért, hogy legyen egy proaktivitás a részünkről, amivel kezdeményezzük a kommunikációt. Ugyanakkor vannak olyan betegek, akik nem szeretik, ha „beszélgetnek” velük. Ezért két évvel ezelőtt – „Kérdezze gyógyszerészét!”szlogennel – elindítottunk egy kampányt: nagy plakátokat helyeztünk ki az officinákba, rajtuk 15–20 kérdéssel, amelyek közül a betegek sorban állás közben kiválaszthatták azokat, amikre a gyógyszerszedéssel kapcsolatban választ szeretnének kapni. A plakátokkal felkínáltuk a lehetőséget, és mintát adtunk arra, hogy mit kellene, mit lenne érdemes megkérdezniük. Ez is egy módja a beszélgetés kezdeményezésének: ha nem mi szólítjuk meg a betegeket, akkor ezekkel a plakátokkal bírjuk szóra őket. Így nemcsak azt a fizikai igényüket elégítjük ki, hogy gyógyszerhez akarnak jutni, hanem azt a szükségletüket is, hogy a készítménnyel kapcsolatos információkat megkapják. Hiszen a gyógyszer = termék + információ. A gyógyszerrel kapcsolatban már elég sok minden szabályozva van; viszont az információátadásnak ugyanúgy lehetnének protokolljai, kötelező eljárásrendje, struktúrája – ezeknek a megfogalmazása most van kialakulóban. A GYGSZB is foglalkozik ezzel a területtel, és más trénercégek is kínálnak erre programokat. Igény –kimondva- kimondatlanul – a gyógyszerészek és a betegek részéről van rá, hiszen ha azt mondjuk, hogy az előző az egészség-gazdaságtan évtizede volt, akkor a mostani az egészségkommunikációé.

PT: Mi az, amiben segítséget nyújt az alapképzés, és melyek azok a fejlesztendő területek, ahol posztgraduális tréningekre van szükség?

H-Sz. A.: Az egyetemeknek értelemszerűen különböző a képzési gyakorlatuk. Amit feltétlenül erősíteni kell, az az egészségkommunikáció vonala. Erre a felsőoktatási intézményekben is vannak törekvések. A felsőoktatási intézményekből kikerülve nagyon sokan akadnak olyanok, akik nem ezzel a tudással, képességekkel felvértezve jönnek ki az egyetemről. Definiáltan, tananyag szerűen nem kapnak ilyen információt a hallgatók, s így a hivatás, azon belül a beteggel való kommunikáció fortélyait a patikai gyakorlat során lesik el. A posztgraduális képzéseknek ezért az is a része lehet, hogy az ilyen képességeket elmélyítsék, legalábbis egy elméleti alapot adjanak hozzá.

PT: A GyĂłgyszerĂŠszi GondozĂĄs Szakmai BizottsĂĄg konkrĂŠtan milyen trĂŠningeket szervez a gyĂłgyszerĂŠszeknek?

H-Sz. A.: Betegség specifikus továbbképzéseket tartunk, amik annyiban különböznek a többi továbbképzéstől, hogy míg az utóbbiakon gazdaságtani ismereteket, eladástechnikát tanítanak, vagy éppen a kommunikáció javítása a fő cél, nálunk a gondozási sémát ismerik meg a résztvevők, és abba beillesztve, az adott betegség kapcsán foglalkozunk a gyógyszerész–beteg párbeszéddel. Úgy gondoljuk, a gyakorló gyógyszerészeknek nem feltétlenül kommunikációelméletre, sokkal inkább alkalmazott kommunikációra van szükségük.

PT: A különböző személyiségű betegek, illetve a felmerülő konfliktusok kezelésével foglalkoznak-e ezek a tréningek?

H-Sz. A.: A képzéseink elsősorban a szakmai kommunikációra koncentrálnak. Ennek természetesen az is a része, hogy felmérjük, milyen típusú emberrel állunk szemben. Azt gondolom, ebben az expediálóknak már elég nagy rutinjuk van, amit tényleg csak a táraasztal mellett lehet megszerezni. Egyes egyetemeken, a gyógyszerészi államvizsgán is megjelentek már kifejezetten szituációs gyakorlatok, úgyhogy ez a szemlélet a graduális képzésbe is kezd beépülni.

PT: A gyógyszerész–beteg kommunikáció harmadik rétege – a szakmaiság és a konfliktuskezelés mellett – az eladás technika.

H-Sz. A.: Kétféle beteg létezik. Az egyik egy egészségügyi problémával jön be a patikába, és a gyógyszerész arra javasol valamilyengyógyszert és/vagy egyéb terméket. A másik esetben a beteg egy konkrétgyógyszert kér, és nem beszél arról, hogy mi a panasza. Itt jön a gyógyszerész feladata és felelőssége, hogy felmérje: a betegnek erre a készítményre csupán igénye vagy tényleg szüksége van-e. Innen indul a szakmai kommunikáció. Nehézséget jelenthet, hogy a beteg ragaszkodik az eredeti elképzeléséhez, és csupán akkor érzi úgy, hogy megkapta a megfelelő ellátást, ha a„gyógyszer iránti igényét” elégítettük ki. De a kommunikációban arra a szintre is ellehet jutni, amikor a beteg akkor válik elégedetté, ha a tényleges szükségletét szolgáltuk ki. Visszatérve a kereskedelmi szempontú eladástechnikára: az egészségügyi ellátórendszer, azon belül a gyógyszerészek sem buzdíthatnak senkit arra, hogy plusz terméket fogyasszon, pusztán azért, hogy öncélúan keresletet gerjesszenek valamilyen készítmény iránt. Ugyanakkor számos klasszikus példát ismerünk arra, hogy nagyon sok gyógyszer csak úgy hatékony, ha valamilyen másik készítménnyel együtt alkalmazzák. Ha erre nem hívjuk fel a figyelmet, akkor hibát követhetünk el. Vagyis egyetlen esetben fogadható el további termékek ajánlása: ha az szakmailag indokolt. Az ilyenfajta „figyelmesség” nemcsak hogy elfogadható, de el is várható, hiszen a gyógyszerészi gondozás – egyik olvasatban– valójában a betegről való gondoskodást jelenti (az angol nyelv is a care kifejezést használja rá). Ennek része az egyfajta előregondolkodás,akár a beteg helyett is: felmérni,mi mindenre lehet szüksége a betegség megfelelő kezeléséhez.

PT: Az eddig elmondottak alapján úgy érzem,a gyógyszerészi gondozás szervesen összekapcsolódik az expediálással, holott sokakban úgy élhet, hogy előbbi az officina elkülönített részében vagy külön helyiségben zajló tevékenység…

H-Sz. A.: Az alapszintű gondozás ugyanúgy a táraasztal két oldalán zajlik, beépítve abba a beszélgetésbe, ami a gyógyszer kiadását kíséri. Az emelt szintű gondozás viszont betegség specifikus, és arról szól, hogy ha valakinek van egy krónikus betegsége, és létezik egy ehhez kapcsolódó terápia, akkor mi ezen az úton segítjük őt: motiváljuk, megpróbáljuk terápia hűségessé tenni, és jelzünk neki, hogy hol tart ebben a folyamatban.

PT: Kiegészítik vagy rontják egymás hatását a különböző filozófiájú képzések?

H-Sz. A.: A komplex, betegség specifikustréningek arra is jó alkalmat nyújthatnak,hogy a gyógyszerész felmérje, mely területen vannak hiányosságai, és ezután már célorientáltan tud olyan speciális képzést keresni, ahol a szükséges muníciót fókuszáltan meg tudja kapni. Ebből a szempontból a mi továbbképzéseink egyfajtaszűrők, amik igényt formálnak a gyógyszerészekben valamilyen más típusú tréning iránt. Ami viszont mindkét esetben fontos, hogy a továbbképzések résztvevői olyan emberektől hallják az információkat, akik ezen a szakterületen dolgoznak, s így a gyógyszerészek számára hitelesek.

 

A cikket pdf formĂĄtumban elĂŠrheti itt!
HSzA-PIRULAtrend_interju.pdf

 

ForrĂĄs: PIRULAtrend