Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2016. június 24.
PANGEA akció – 90 millió forint értékű hamis gyógyszer – OGYÉI

Magyarországon több mint 90 millió forint értékű gyógyszert foglalt le a Rendőrség IX. PANGEA akció: 103 ország 193 hatósága lépett egy időben a hamisítás ellen.

Nemzetközi szinten és Magyarországon is jelentős sikerrel zárult a hamis gyógyszerek forgalmazása és az engedély nélküli internetes patikák felszámolása ellen indított eddigi legnagyobb nemzetközi razzia, a 2016. május 30. és június 7. között lezajlott IX. PANGEA akció.

Az Interpol irányításával 103 ország 193 hatóságának közreműködésével végrehajtott akció eredményeképpen 53 millió dollár (kb. 14,5 milliárd forint) értékű, összesen 12,2 millió hamis tablettát foglaltak le. Ez ugyan csökkenést jelent a 2015-ös 81 millió dolláros értékhez képest, viszont ez évben a nemzetközi fókusz megosztott volt: az orvostechnikai eszközökre is koncentráltak a hatóságok.

Az intézkedések száma az elmúlt évhez viszonyítva jelentősen emelkedett: világszerte 700 nyomozás indult 393 személy letartóztatását és 4932 weboldal felfüggesztését eredményezve, ami több mint kétszerese a tavalyi akcióban tapasztaltaknak. Dr. Ilku Lívia, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője elmondta: „Az idei PANGEA akció egyik legfontosabb tanulsága, hogy drasztikusan megnőtt a törvénytelenül működő online felületek száma annak ellenére, hogy a lefülelt hamis gyógyszerek értéke visszaesett tavalyhoz képest. A jövőben a hatóságoknak és a nyomozati szerveknek ezért még több erőfeszítést kell kifejteniük az illegális oldalak felkutatására.”

A lefoglalt gyógyszerek legnagyobb része daganatos megbetegedések elleni orvosság, rossz/gyenge minőségű, kétes hatású HIV- és cukorbetegség tesztelésére alkalmas eszköz, hamis fogászati készülék és tiltott sebészeti eszköz. Az egyhetes akció során 334 ezer olyan csomagot vizsgáltak át a hatóságok, amelyek illegálisan működő oldalakhoz kötődnek. Ezeknek csaknem a felét (170.340 darab) lefoglalták.

A több millió hamis gyógyszer között fogyókúrás pirulákat, malária- és koleszterin elleni gyógyszereket, merevedési zavarok kezelésére alkalmas tablettákat, valamint hajhullás elleni készítményeket és élelmiszer kategóriába tartozó termékeket találtak a hatóságok. Az idei akció egyik érdekessége az is, hogy az egészségre ártalmas gyógyszerek mellett több mint 270 ezer orvostechnikai eszközt foglaltak le 1,1 millió dollár (kb. 297 millió forint) értékben.

„A gyógyszeriparban tapasztalható hamisítások ellen csak a magyar és a nemzetközi hatóságok széleskörű összefogásával és együttműködésével lehet fellépni. A nem megfelelő minőségű készítmények ugyanis súlyosan veszélyeztetik a fogyasztók egészségét, csökkentik a fogyasztói bizalmat, továbbá jelentős gazdasági károkat okoznak az egészségügynek” – hangsúlyozta dr. Bendzsel Miklós, a HENT elnökhelyettese.

A nemzetközi akció magyarországi koordinálásáért és kapcsolattartásáért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt a felelős, szoros együttműködésben a Rendőrséggel valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI). „Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy továbbra is az online felületen vásárolt, postai úton továbbított illegális készítmények kereskedelme jelenti a legnagyobb a problémát hazánkban” – mondta el az akcióról szóló sajtótájékoztatónCsiki Olivér, a NAV pénzügyőr századosa. Ugyanakkor az idei akció során, az Európai Unión kívülről érkező teher- illetve személygépjárműben is találtak csempészet gyógyszereket a pénzügyőrök, melyek kapcsán feljelentést tettek a Rendőrségnél.

„A magyar rendőrségi lefoglalások alapján látható, hogy az idei évben messze túlszárnyaltuk a tavaly ebben az egy hétben felderített mennyiséget” – ismertette a hazai eredményeket dr. Csákó Ibolya, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságának alezredese. A visszaélések eredményeképp – a NAV feljelentése alapján – a Rendőrség hat esetben indított büntetőeljárást egészségügyi termék hamisítása miatt. Összesen 82.078 darab tablettát foglaltak le, mintegy 90.729.021 Forint értékben. Az eljárások miatt egy személy őrizetbe vételét és előzetes letartóztatását indítványozták, egy személlyel szemben pedig elfogatóparancsot bocsátott ki a Rendőrség.

Az Interpol a Pangea-akcióról szóló sajtóközleményében külön gratulált Magyarországnak a sikeres felderítésekhez, ugyanis egy alkalommal a klasszikus kábítószer csempészet esetében megszokott, a gyógyszereknél azonban újszerű módszert is azonosított a magyar hatóság (ebben az ügyben az elkövetők a hátsó kocsiülés kárpitjába, illetve a pótkerékbe rejtve próbálták becsempészni az illegális gyógyszert).

A magyarországi gyógyszerforgalmazás felügyeletéért felelős hatóság, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) 2016 első félévében egy új területet kezdett monitorozni és az illegális „webpatikákon” túl kiemelt figyelmet szentelt az online felületen elérhető apróhirdetéseknek és a fórumbejegyzéseknek – ismertette az OGYÉI tevékenységét az intézet főigazgatója. Dr. Pozsgay Csilla tájékoztatása szerint eddig 39 esetben fordult a hatóság a fórumokat üzemeltetőkhöz, akiknek a többsége azonnal reagált és eltávolította a kifogásolt bejegyzést, hirdetést. Az intézet nem csak a Pangea akció ideje alatt figyeli az online felületeket, a jövőben is rendszeresen értesíti a szolgáltatókat, „együttműködésesüket kérve” a gyógyszerhamisítás elleni összefogáshoz. Ebben az évben az OGYÉI egy új készítménycsoportra, a pszichotróp gyógyszerekre fókuszál, az akció során olyan bejegyzéseket azonosítanak, ahol a „hirdetők” az egyébként vényköteles készítményeket kínálják megvásárlására.

Az OGYÉI főigazgatója felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a recept ellenében kiváltható gyógyszerek alkalmazását csak orvos írhatja elő, az interneten „népszerű és kelendő” Xanax, Frontin, és Rivotril szorongásos állapotok kezelésére való készítmény, a Tramadol pedig súlyos fájdalom enyhítésére szolgáló opiát-típusú fájdalomcsillapító. Ezek kontrolálatlan, kábítószerként való alkalmazása súlyos és végzetes kimenetelű tragédiákat eredményezhet. „Az OGYÉI tevékenységét a betegbiztonság elve vezérli, így az intézet idén minden eszközével, az általa felügyelt ellátórendszer minden szegmensébena jogosulatlan és akár életveszélyt is előidéző gyógyszerfelhasználást ellenőrzi. Az életével játszik, aki illegális forrásból szerez be bármilyen terméket”. Pozsgay Csilla hangsúlyozta: az illegális csatornán keresztül vásárolt gyógyszerek, étrend-kiegészítők alkalmazásának egészségügyi kockázata jelentős, hiszen nem ismertek a tárolási körülmények, bármilyen szennyezés vagy idegen anyag előfordulhat benne.

gyógyszerfelügyeleti hatóság a weboldalak blokkolásán és a lakosság tájékoztatásán kívül hatósági jogkörében eljárva más területeken is igyekszik megfékezni a hamis gyógyszerek terjedését – az egyik legfontosabb ilyen eszköz a gyógyszer-kereskedelmi lánc zártságának biztosítása. Ennek lényege, hogy a kereskedelmi lánc valamennyi tagja Magyarország, illetve a többi EU tagállam gyógyszer-felügyeleti hatósága által kibocsátott hatósági engedéllyel kell, hogy rendelkezzen. Ezt a tevékenységet a tagállami hatóságok folyamatosan ellenőrzik, ha bármilyen visszaélést tapasztalnak, akkor eljárást indítanak. Magyarországon jó példa erre a Prompt Pharma Kft. este, akivel szemben 2013-ban indult hatósági ellenőrzési eljárás – mondta el a sajtótájékoztatón dr. Dernovics Mátyás, az OGYÉI jogásza.

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél