Dr. Szarvasházi Judittal, a Patika Magazin főszerkesztő gyógyszerészével egyebek mellett a patikanap fő céljáról is beszélgettünk, miszerint legalább egy napig a gyógyszertárakra, mint egészségügyi intézményekre figyeljen az ország.
– A Patika Magazin, illetve a Galenus Kft. immáron 21. alkalommal vesz részt az országos patikanap szervezésében. Mi az a legfontosabb kifejezés, ami ezzel kapcsolatban eszébe jut?
– Hadd legyek formabontó, és hadd válaszoljak én is egy kérdéssel: a mai világban mi a legértékesebb árucikk? A figyelem. Mindenki a figyelemre vágyik, már a kis csecsemő is, amikor sír, talán a gyerek is, amikor rossz, mert azért, hogy figyeljünk rá, még rosszaságot is képes csinálni. A reklámok is erre szolgálnak… így a patikanap is. A cél, hogy figyeljen ránk az ország! Legalább ezen az egy napon, minden év június első szerdáján.
Ezen a napon kilépünk a plexifal mögül. Mikor régen elkezdtem patikában dolgozni, akkor a tára teljesen nyitott volt, át tudtam nyúlni a beteghez, nemcsak képletesen, hanem fizikailag is, nem volt köztünk plexifal. Tudom, az egészségügyi előírások stb… Úgy érzem, mára nemcsak fizikailag áll közénk egy plexifal. Nagyon fontos, hogy ezt képletesen lépjük át, vagy kerüljük meg, és menjünk oda a beteghez, menjünk oda a fiatalokhoz, a gyerekekhez, és úgy beszélgessünk velük. A patikanap erre is nagyon jó lehetőséggel szolgál.
Régebben is voltak, és mostanában is vannak gyógyszertárak, ahol komoly közösségi összetartó programokat és eseményeket szerveznek. A fizikai valóságában való párbeszéd az emberekkel, mert ezt a mesterséges intelligencia nem tudja megvalósítani, ezt csak mi tudjuk. Erre éhesek az emberek, ezt igénylik, és ezt nekünk ki kell használni. Azt javaslom mindenkinek, hogy aki csak tud vagy erőt érez magában, akkor valami kis pluszt adjon ezen a napon, mert biztos, hogy meghálálják a betegek.
– A Patika Magazin hogyan készült, készül erre a napra?
– A júniusi szám szinte teljes egészében e napról, illetve a patikanapi témákról szól: a várandósok és a kismamák a téma. Az ezekkel kapcsolatos tudnivalókról közlünk cikkeket szakértők és szakemberek tollából. Kitérünk például arra, hogy várandós korban milyen gyógyszert szabad szedni, mit nem, mit szabad tenni és mit nem, milyen gyógynövényeket szabad használni. A szoptatásról is van cikkünk, a gyógytornáról, de az újszülöttek házipatikájával is foglalkozunk, de említésre kerülnek kisebb gyerekekkel kapcsolatos kérdések is. Ilyenekkel és hasonló kérdésekkel foglalkozik az egész júniusi szám.
– Sokan azt gondolják, hogy a print ideje lejárt. Ön hogyan látja, a Patika Magazin szempontjából?
– Igen, sokan gondolják ezt. De ez nem igaz, azért még ne temessük a printet. Ötszáz éves bizalom vonatkozik a printre, ezt nem lehet eltörölni, elfelejteni, semmivé tenni. Biztos, hogy átalakulnak az olvasási szokások, ez természetes. A digitális térben szinte minden elérhető, de ugyanakkor a printben jobban bíznak az emberek. Ez az óriási ereje a nyomtatott tudásnak és szakanyagnak, mert más bizalmi szintet ér el, mint amit a digitális térben olvasnak az emberek. A kutatások bizonyítják, hogy a Z generáció, bár a közösségi médiát olvassa, de jobban megbízik a printben. A Nemzeti Olvasottságkutatás felmérése szerint amíg pár évvel ezelőtt 4% volt a Patika Magazin olvasottságát tekintve a 16-29 éves korosztály aránya, a tavalyi szám már 18%. Ennek alapján állítom én össze és alakítom át a lapot. Azt szeretném, hogy a zsurnalisztikai elvárásoknak megfelelően tényleg az a klasszikus magazin legyen a Patika Magazin, és a patika szó ne azt jelentse, hogy csak a betegségekről beszélünk.
– Miben tudják még segíteni a patikákat abban, hogy emlékezetessé tegyék e napot?
– Különböző csomagokat állítottunk össze, amikben patikanapi aktivitáshoz szükséges szemléltető, dekoráló eszközök találhatók, például lufi, bubifújó stb. vászonszatyor, színes ceruzák stb. Készítettünk továbbá egy A6-os méretű füzetet, amiben a Patika Magazin júniusi számának cikkei kerültek be. Többfajta csomagot is készítettünk, ezekből mindenki a saját keretének megfelelően rendelhet. Egy nagyobb csomagot is összeállítottunk, amiben könyvek is vannak, például mesekönyvek, hogy a gyerekeknek mese formájában lehessen beszélgetni az egészséggel kapcsolatos kérdésekről.
– Milyen további terveik, elképzeléseik vannak e nap szervezésével kapcsolatban?
– Régen nagyon sok gyógyszertár vett részt az országos megmozduláson és változatos programok színesítették e napot. Torna bemutatók, jógagyakorlatok, birkafőzés, sportversenyek… van, amit át lehet menteni ezekből a mába. Az idei, a téti rendezvény igazán fontos mérföldkő lehet. Precedens értékű nap szerveződik, jobbnál jobb programokkal.
A jövőben is szeretnénk, hogy ne egy napra korlátozódjon a patikanap, hanem egész júniusban foglalkozzunk az adott témákkal. A patikákban lehessen ezekről érdeklődni, véleményt kérni. Remélhetőleg, ez talán anyagiakban is megmutatkozik majd a gyógyszertárban, amellett, hogy az is cél lenne, hogy hiteles információért a gyógyszertárakat keressék fel a betegek.
B. Zs.