A Magyar Közlöny ez évi 105. számában június 28-án jelent meg a Kormány 231/2022. (VI. 28.) Korm. rendelete a gyógyszerforgalmazást és az utazási költségtérítést érint? egyes kormányrendeletek módosításáról. A rendelet több jogszabályt módosít, melyek közül a gyógyszerészeket érint? módosításokról az alábbiakban olvasható rövid tájékoztató.
1. M?ködési célú támogatás
A rendelet módosítja a járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és gyógyfürd?ellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és folyósításáról szóló 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet 6/C. § (2a) bekezdését, melyben a „8 millió” szövegrész helyébe a „9 millió” szöveg lép módosítása. E szerint a fiókgyógyszertárral is rendelkez?, egy adott település vagy egy település közigazgatási egységéhez csatolt, de földrajzilag és építészetileg elkülönül? településrész gyógyszerellátását egyedül biztosító közforgalmú gyógyszertárat m?ködtet? vállalkozás, ha a tárgyévet megel?z? év január 1-je és június 30-a közötti id?szakra, közfinanszírozott gyógyszerek értékesítéséb?l számított árréstömege nem haladja meg a 9 millió forintot, negyedévente fiókgyógyszertáranként havi 60 ezer forint támogatásban részesül, ha azt az els?fokú állami adóhatóságnál kérelmezi. A támogatás csak abban az esetben vehet? igénybe, ha a fiókgyógyszertár egész évben biztosítja a lakosság gyógyszerellátását.
A módosítás azt a koherenciazavart rendezi, amely azt követ?en állt el?, hogy a 2021. december 22-én megjelent 757/2021. (XII. 22.) Korm. rendelet a vissza nem térítend? m?ködési célú támogatásra jogosult közforgalmú gyógyszertárak esetében az addigi 8 millió forintos összeghatárt felemelte 9 millió forintra, de a módosítás nem terjedt ki a fiókgyógyszertárat is m?ködtet? gyógyszertárak esetében a fiókgyógyszertárhoz kapcsolódó havi 60 ezer forintos vissza nem térítend? támogatásra. Igy ezen túl azok a m?ködési célú támogatásra jogosult, fiókgyógyszertárat is m?ködtet? gyógyszertárak is megkaphatják a fiókgyógyszertárra jutó 60 ezer forintos havonkénti támogatást, amelyek 2021. I. félévében 8 és 9 millió forint közötti közfinanszírozott gyógyszerértékesítésb?l származó árréstömeget realizáltak. A módosítás július 2-án lép hatályba.
2. Gyógyszertárlétesítési pályázat
A gyógyszertárak létesítésének és m?ködtetésének részletes szabályairól szóló 422/2016. (XII. 14.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése új g) ponttal egészül ki. E szerint a Gyftv. 49. § (2) bekezdése szerinti pályázati kiírás tartalmazza „g) a Gyftv. 49. § (2a) bekezdése szerint a településen létesítési engedéllyel rendelkez? közforgalmú gyógyszertár m?ködési engedélyének véglegessé válását megel?z?en újabb pályázat kiírása esetén a korábban elbírált pályázat alapján létesítend? közforgalmú gyógyszertár létesítési engedélyében rögzített címét.”
A módosítás értelmében abban az esetben, ha az OGYÉI új gyógyszertár létesítésére pályázatot ír ki és az adott településen lesz olyan gyógyszertár, amely létesítési engedéllyel rendelkezik, de m?ködési engedélyét még nem kapta meg, a pályázatnak a korábban elbírált pályázat alapján létesítend? közforgalmú gyógyszertár létesítési engedélyében rögzített címét is tartalmaznia kell. Erre annak a jogbizonytalanságnak a megszüntetése érdekében van szükség, hogy a pályázó tisztában legyen azzal, hogy az adott településen hol fog nyílni új közforgalmú gyógyszertár, amelynek helyét a távolságkorlátok miatt mindenképpen célszer? ismernie.
3. Módosul
– az emberi felhasználásra kerül? gyógyszerek egyedi rendelésének és felhasználásának engedélyezésér?l szóló 448/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet szerinti engedélyezés, illetve kereskedelmi forgalomba hozatal el?tti hatósági eljárás, valamint
– az emberi felhasználásra kerül? gyógyszerek forgalomba hozatalának és gyártásának engedélyezésér?l szóló 450/2017. (XII. 27.) Korm. rendelet, mely szerint azokat a gyógyszerformákat és tevékenységeket, amelyekre nézve gyógyszergyártási engedély kérhet?, az OGYÉI a honlapján közzéteszi.
Budapest, 2022. június 29.
Dr. Hankó Zoltán