Ötvenegy gyógyszerészdoktori oklevelet adtak át vasárnap délelőtt Békéscsabán, a városházán. Az ünnepségen szó esett a szakma aktualitásairól is.
Szeptember 29-én kezdik el kiszállítani Magyarországon az új vírus elleni védőoltást - értesült az InfoRádió. A vakcinák az ÁNTSZ hálózatán keresztül jutnak el a háziorvosokhoz. Ekkor két millió adag kerülhet a rendelőkbe, egy hónappal később pedig szintén ugyanennyi - mondta el Falus Ferenc országos tiszti főorvost.
Az Alma Gyógyszertárműködtető Kft. üzemeltetné szeptember végétől az Alma patikákat, a kft.-t a Hungaropharma és az annak tulajdonában álló Gyógyszerellátó Hálózat Kft. hozta létre - mondta el az MTI-nek szerdán Szabó Ferenc, a Hungaropharma vezérigazgatója.
A cég számít rá, hogy a kormány által eddig lekötött négymillió adag mellett a patikák is rendelnek az oltóanyagból.
2011-re megújulhat a közgyógyellátás háttérrendszere. Ez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) több mint egymilliárd forintos beruházásának köszönhető.
Rendkívül tájékozatlanok a magyar betegek a gyógyszerek helyes használatát és lehetséges mellékhatásait illetően - derül ki egy kutatásból.
A vevők szívesen fordulnak hozzánk tanácsért - mondta el lapunknak Rab István gyógyszerész. Gyakran kérnek segítséget tőlük például egy konkrét panasz, tünet kezeléséhez, sok a kérdés a mellékhatásokról és a párhuzamosan szedett készítmények egymásra hatásáról.
A Szinapszis Egészségügyi Piackutató és a Magyar Gyógyszerészi Kamara átfogó piackutatást végzett júniusban ezer, 18 esztendősnél idősebb embert megkérdezve.
Szeptember 4-ei megnyitó után két hétig láthatja a közönség Marc Chagall 112 litográfiai alkotását Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban — jelentették be hétfőn a Pingvin Patikákat üzemeltető Feketesas Pharma Kft. és a múzeum közös békéscsabai sajtótájékoztatóján.
A pénzügyminisztériumi tervek szerint jövőre megszüntetnék a kis patikákat oxigénen tartó támogatást.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara megbízásából készült felmérés azt mutatja, hogy a lakosság gyógyszerkiadása hetven százalékkal nőtt az elmúlt három évben. Míg 2006-ban átlagosan négyezer forintot költött egy család receptköteles gyógyszerekre havonta, most ugyanazért 6500 forintot fizet ki.
Fordulóponthoz érkezett az ALMA patikák körüli háború, aminek eredménye, hogy bizonytalan ideig zárva tartanak.
A három legnépszerűbb gyógyszer dobozforgalmi adatainak vizsgálatából kiderül, hogy míg 2004-ben még évente közel 250 ezer doboz fogyott el ezekből a készítményekből, addig ez a szám 2008-ra 210 ezer körülire csökkent. A gyógyszerpiaci trendeket a WEBBeteg.hu egészségportál megbízásából a Szinapszis Kft. elemezte.
Gyógyszerkereskedő bűnszervezetek hirdetései a Bingen: vényhez kötött készítmények vény nélkül kaphatóak, egyik-másik medicina hamisított.
Eredménytelen lett az a közbeszerzési eljárás, amellyel a kormány újabb készleteket vett volna antivirális szerekből az új típusú influenzajárvány hatékony megelőzése érdekében - értesült a Népszabadság. Az oltóanyag fizetési feltételeiben sem sikerült dűlőre jutniuk a gyártó Omninvest és a kormány képviselőinek.
Teltek múltak a hónapok, de bizony sem a vérnyomásom, sem a cukorszinten nem csökkent, sajnos továbbra is szednem kellett a bogyókat.
Panaszkodnak a gyógyszerészek a júliustól bevezetett új receptekre, a kamara az OEP-pel együtt levelet írtak a miniszternek. Horváth Tamás nyilatkozott a TV2-nek.
A kisebb vidéki patikák közül többen gyakorlatilag a működési költségüket is alig vagy nem képesek megtermelni - nyilatkozta Dr. Perjési András, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Jász-Nagykun-Szolnok Megyei elnöke.
Kormány előtt az új influenza elleni védekezés stratégiája.
Hiába kérte kezelőorvosa segítségét az a hallgatónk, akinek rendszeresen szedett gyógyszere egyik napról a másikra eltűnt a patikákból, ugyanis egyikük sem tudta előre, hogy ez a termék hiánycikk lesz.