Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2016. november 09.
Új időszak kezdődik – Beszélgetés dr. Hankó Zoltánnal

A közelgő Gyógyszerész Köztestületi Napok alkalmából a kamarai elnökkel szakmapolitikai aktualitásokról és a rendezvény programjairól beszélgettünk.

– A Köztestületi Napokat az elmúlt években általában november végére, december elejére időzítették. Idén azonban a szokottnál egy kicsit korábban kerül rá sor. Mi ennek az oka?

– A Gyógyszerész Köztestületi Napokat mindig az ősz végére tervezzük, mert ilyenkor már látni lehet látni a jövő évi központi költségvetést benne a gyógyszerkasszával és az őszi jogalkotási program is nagyjából készen van. Összegezni lehet az elmúló évet és az évzáró küldöttközgyűlést is ilyenkor tartjuk. Most a tavalyi időpontnál eleve két héttel korábbi időpontra terveztük a rendezvényt – ebben szerepet játszott, hogy az MGYT december elején tisztújító küldöttgyűlést tart és ezt el akartuk kerülni. Végül azonban még ennél is korábban kell megtartanunk, mert időközben kiderült, hogy november utolsó hétvégéjén a Phoenix Pharma Zrt. alapításának 20. évfordulójára szervezett egy programot, ahová több száz gyógyszerészt meghívtak és ezt is el akartuk kerülni. Új időszak kezdődik – Beszélgetés dr. Hankó ZoltánnalAztán miután a végső döntést meghoztuk, az egyik egyetem kötelező szinten tartó, a tudományos társaság pedig kreditpontos továbbképzést jelentett be ugyanerre az időpontra. De ekkor már mi sem tudtunk változtatni.

A korábbi időpontnak persze vannak következményei. A jövő évi költségvetés ugyan nyár óta ismert, de az őszi egészségügyi salátatörvény végszavazására a rendezvényünk után kerül sor. Sietni kellett a 2015-ös mérlegbeszámolók feldolgozásával is, hogy minden résztvevőnek a kezébe adhassuk az ezt bemutató füzetet ugyanúgy, ahogy az előző években tettük. És arra is figyelnünk kellett, hogy az egymást követő zsúfolt hétvégék miatt a résztvevők legalább a vasárnapot otthon tudják tölteni. Ezért kerül idén a küldöttközgyűlés szombat délutánra, és emiatt lesznek pénteken párhuzamos programok, hogy a legfontosabb feladatokat el tudjuk végezni.

– Immár hagyományosan az állandó programok részét képezi pénteken a tiszti gyógyszerészi karral történő konzultáció, ahogy a területi elnökök beszámolója is. A programjukból látható továbbá, hogy dr. Ónodi-Szűcs Zoltán idén is megtiszteli jelenlétével a rendezvényt…

– A Kamara elnökségének és területi vezetőinek a tiszti gyógyszerészi karral való egyeztetését stratégiai fontosságúnak tartom. A hatóságnak és a kamarának más a feladata és mások az eszközei, de közös célunk, hogy a gyógyszerellátás rendezetten működjön. Náluk és a kamarai vezetők körében is rengeteg tapasztalat gyülemlik fel, amelyeknek a megbeszélésére évente legalább egyszer a két testületnek néhány órát együtt kell tölteni.

Az elmúlt években a területi szervezetek beszámolóinak pozitív volt a megítélése, sőt az elnökök azt kérték, ha lehet, több időt hagyjunk egymás beszámolóinak a meghallgatására. Egymástól tudják átvenni a legjobb gyakorlatot és ilyenkor azt is meg tudják beszélni, hogy a különböző problémákra ki hogyan reagált. Én is fontosnak tartom ezt a programot, mert a szakmai önkormányzatiság erősítésével egyre több feladat kerül a területi szervezetekhez és nem mindegy, hogy ezeket meg tudják-e oldani. 

Néhány héttel ezelőtt dr. Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár úrral személyesen egyeztettem a részvételéről és örülök, hogy pénteken a kora délutáni időpontban közöttünk lesz. És bár többször volt alkalmam egyeztetni vele a szakmapolitikai feladatainkról, én is kíváncsian várom, hogy a legaktuálisabb kérdésekben, így például a gazdálkodással, a tulajdonosi programmal, az étrend-kiegészítőkkel vagy az e-recepttel kapcsolatban az egészségpolitika első számú vezetője milyen üzeneteket kíván a gyógyszerészeknek elmondani.

– Az idei rendezvényen két olyan programmal is találkozhatunk, amelyek a korábban nem jelentek meg. Mi az oka ennek a változásnak?

– Valóban, de előtte még hadd hozzam szóba, hogy az aktuális adózási és számviteli kérdésekről pénteken délután megtartjuk a szokásos tájékoztatót és fórumbeszélgetést: ennek a házigazdái a Kamara Könyvelők fórumának tagjai.

Néhány héttel ezelőtt kértem, hogy az Etikai Kollégium – amelynek a területi szervezetek etikai bizottságainak elnökei eleve a tagjai – egyeztessen a különböző eljárásjogi kérdésekről. Voltak és talán várhatóak patikabezárások és az OGYÉI a patikaellenőrzések során több esetben bírságot is kiró, és ezeknek az ügyeknek az etikai aspektusaival első fokon a területi etikai bizottságoknak kell foglalkozniuk. Az eddiginél tehát sokkal fontosabb a szerepük a szakma működését, megítélését és jövőjét illetően. Mivel a kollégium és a bizottságok is önálló grémiumok, a program további szervezésében sem én, sem a többi kamarai vezető nem vesz részt, de a kollégium elnökének és a bizottsági vezetőknek az elkötelezettségét ismerve biztos vagyok abban, hogy felelősségteljes, komoly munkát végeznek.

A fiatalok kamarai és szakmai integrációjával kapcsolatban is komoly háttérmunka zajlik: a területi szervezetek fiatalokkal foglalkozó vezetőinek kijelölése megtörtént, ahogy a Táltosképző részvevőivel való kapcsolatfelvételük is. Olyan változások előtt állunk, ahol a Kamara életében és a szakmai tevékenységet illetően is egyre nagyobb lesz a fiatalok szerepe. Így a részvételük a kamarai és a szakmai közéletben egyre inkább megkerülhetetlen. Ebből következik, hogy az eddigieknél markánsabban kell a kamarában jelen lenniük és a célkitűzéseikkel foglalkozniuk. Mivel nem akartuk sem az etikai kérdésekkel, sem a fiatalokkal foglalkozó összejövetel miatt más programoknak komolyabb időkorlátot állítani, ezek a szekciók párhuzamos programként kerülnek meghirdetésre.

– A szombat délelőtti gazdag programból mit emelne ki elsősorban?

– Megtiszteli rendezvényünket dr. Hodász István, a MAGYOSZ új elnöke, dr. Pozsgay Csilla az OÉGYI főigazgatója, valamint dr. Varga Péter, az OEP Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési  Főosztályának vezetője. A MAGYOSZ elnök részvételét szakmapolitikai szempontból fontosnak tartom – elindult néhány olyan közös program, amelyről érdemes a Kamara szélesebb nyilvánossága előtt konzultációt folytatnunk. Az OGYÉI-vel egy évvel ezelőtt kötöttünk együttműködési megállapodást. Arra számítok, hogy főigazgató asszony részben erről, részben a gyógyszertárak hatósági ellenőrzésének tapasztalatairól és ezen belül a patikabezáratásokról, valamint az újraszervezés alatt álló tiszti gyógyszerészi karról fog előadást tartani. Izgatottan várom az OEP főosztályvezetőjének előadását is, aki remélhetően a gyógyászati segédeszköz forgalmazás ellenőrzésének eredményeiről is fog néhány mondatot mondani.

Fontos programpont lesz a 2015-ös mérlegbeszámolókról szóló beszámoló. Kollégáimmal az első elemzést elvégeztük és a fő számokat már ismerjük. És több olyan adattal is találkoztunk, amelyek egy kicsit minket is megleptek. Ezért tudom, hogy dr. Sohajda Attila és dr. Nagy Vilmos beszámolója mindenkit érdekelni fog. Mint ahogy a pályázati lehetőségekről is olyan előadás hangzik majd el, ami a gyógyszertárak lehetőségeit illetően új dimenziókat nyit meg.

– A szombat délután a küldöttközgyűlésé. A napirendi pontokat nézve látható, hogy ezek száma a szokásosnál kevesebb, noha mozgalmas féléven vannak túl…

– Valóban, a szokásosnál ugyan talán kevesebb napirendi pontunk lesz, de mivel szakmapolitikailag mozgalmas időszak kellős közepén vagyunk, több téma is napirendre kerülhet. Ráadásul az ez évi első küldöttközgyűlés a korábbiaknál jóval korábban került megrendezésre, így hosszabb időszak munkájáról kell számot adnunk. Ez év végén egy 25 éves rendszerváltó időszakot zárhatunk le a tulajdonjogi előírások hatályba lépésével. Ez után minden bizonnyal új időszak kezdődik a szakma és a Kamara életében is. Ahhoz, hogy legalább az elmúlt évek eredményességével tudjunk az új feltételekhez és elvárásokhoz igazodni, a kamarai testületek felelősségteljes munkájára lesz szükség.

– A tavalyi összejövetel után vállalták, hogy segítik a fiatalok és a nyugdíjasok regisztrációját…

– Igen, a fiataloknak a regisztrációs díjnak a felét kell fizetniük, valamint a 75 éven felüli kollégáknak a részvétel ingyenes. És a területi szervezetek regisztrációját is segítjük, hiszen a rendezvényen elvárjuk minden területi elnök, alelnök, etikai és felügyelő bizottsági elnök, valamint az ifjúsági koordinátor részvételét is. A küldöttközgyűlési részvétel természetesen regisztrációs díj mentes.

A szervezési kérdésekkel kapcsolatban dr. Sándor Csaba alelnök úr Gyógyszerészi Hírlapban megjelenő írására hívom fel a figyelmet: az eddigieknél egyszerűbb a jelentkezés és szállásfoglalást is mindenki maga intézheti, ehhez megadtunk minden segítséget. Mondhatni, „gyógyszerészbarát szervezéssel” találkozhatnak a kollégák, de a rendezvényt nem a „konferencia biznisz” jegyében szervezzük. Komoly munka fog folyni, ahogy évek óta mindig is. Szeretettel várunk mindenkit!

B. Zs.

VI. Gyógyszerész Köztestületi Napok

2016. november 18-19.

(Rubin Wellness & Conference Hotel, Budapest, Dayka Gábor u. 3. – 1118)

 Programterv

 

 

November 18., péntek 

9:30 – 12:30   

Akvamarine terem

-  Fórum és konzultáció a tiszti gyógyszerészi karral. Az OGYÉI tisztigyógyszerészek – a Kamara területi elnökök és az elnökség munkamegbeszélése

Jade terem

-  Az Etikai Kollégium ülése

12:30 – 13:30  Ebédszünet

13.30 – 16:30  Akvamarine terem

- Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán (egészségügyért felelős államtitkár): Aktuális egészség- és gyógyszerpolitikai kérdések

- A területi szervezetek beszámolói

16:30 – 16:45  Kávészünet

16:45 – 19:30 

Akvamarine terem

-  „Hozza vagy viszi a Mikulás?” Fórum és előadások

Jade terem

-  Az Integrációs bizottság programja

20.00 –            Borvacsora

 

November 19., szombat

9:30 – 12:30   

Nagyterem

- Kiváló Gyógyszerészi Gondozásért Díj átadása

-  Kamarai kitüntetések átadása

-  Plenáris előadások az egészségpolitika, a gyógyszerpolitika és a szakmapolitika aktualitásairól

          Dr. Hodász István (MAGYOSZ elnök)
          Dr. Pozsgay Csilla (OGYÉI főigazgató)
          Dr. Varga Péter (OEP Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési  Főosztályának vezetője)

-  Dr. Sohajda Attila, dr. Nagy Vilmos: A gyógyszerellátás helyzete a 2015-ös mérlegbeszámolók alapján

- Hrenyu Attila: Pályázati lehetőségek gyógyszertáraknak

 12:30 – 13:30  Ebédszünet

13.30 –                      

Nagyterem

-  A Magyar Gyógyszerészi Kamara 2016. évi II. Küldöttközgyűlése

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél