waiting
Nyomtatható változat
2026. február 26.
Ülésezett a Területi Elnökök Értekezlete

A Területi Elnökök Értekezlete 2026. február 20-án tartotta kihelyezett ülését a Lakiteleken, a Hungarikum Hotel****superiorban. Az ülést dr. Nyíri László elnök vezette.

 Ülésezett a Területi Elnökök ÉrtekezleteAz első napirendi pontban új alelnök választására került sor, mivel a korábbi alelnököt, dr. Nagy Vilmost, az MGYK alelnökévé választottuk. A TEÉ tagjai többsége szerint lehetne három alelnöke a szervezetnek, amit az ügyrendünk enged, de mint kiderült az országos kamarai szabályzatban az erre vonatkozó rendelkezés nem fogalmaz többesszámot, ezért ehhez előbb pontosítani szükséges azt is. Ez a legközelebbi küldöttgyűlésen lehetséges, így egyelőre egy alelnököt tudtunk választani. A TEÉ tagja nagy többséggel dr. Szendrényi Dánielt, a budapesti szervezet elnökét választották az említett posztra.

A második napirendi pontként a 2026. évi ülésrend tervezetét beszéltük meg.Az elnökök megállapodtak abban, hogy lehetőleg tartsunk minden hónapban megbeszélést. A gyakorlatban ezt célszerű lenne úgy szervezni, hogy minden másodi online formában történjen. Felvetődött az is, hogy egy-két esetben ne Budapesten legyen a személyes jelenlétű megbeszélés, hanem kihelyezett üléskén valamelyik területi szervezetnél. Erre konkrét javaslatokat tehetnek az elnökök. Az országos elnökségi ülésrend tervezet és a KKGY-ek figyelembevételével készítünk egy javaslatot, ami a többség számára megfelelő lehet.

 Ülésezett a Területi Elnökök ÉrtekezleteA továbbiakban a TEÉ eddigi eredményeit és a további feladatait beszéltük meg. Megegyeztünk abban, hogy a TEÉ tanácsadói, javaslattevői, és ha szükséges, tiltakozói szerepét erősíteni kell. Továbbra is kérjük, hogy az országos elnökség jelentős szakmai, szakmapolitikai ügyekben előre kérje ki a TEÉ véleményét.

Jelenleg két fontos kérdés előterjesztését kérjük a döntéshozók, illetve a dr. Pintér Sándor belügyminiszter felé:

a.) A legfontosabb, hogy a jelenlegi magyarországi gyógyszerellátási struktúra, amely a hazai gyógyszerészek tulajdonában lévő és működtetett gyógyszertárakra épül, legyen „kőbe vésve” és az idevonatkozó jogszabályokat szigorúan tartassuk be.  Ez elsősorban lakossági és betegellátási-betegbiztonsági érdek!

b.) Ahhoz, hogy a gyógyszertárak megfelelően el tudják látni a feladataikat, megfelelő gazdálkodási lehetőségekkel kell rendelkezniük. Továbbra is úgy véljük, hogy a gyógyszerkiskereskedelem plusz pénzügyi forrást igényel. Több olyan anomália van a rendszerben, amelyek közül csak egy megléte is beavatkozást igényelne (alsó-felső árrés, támogatott gyógyszerek ára, ügyelet díjazása stb.).

c.) Megfogalmazódott az ülésen az az álláspont, hogy miután akárhogy alakul az áprilisi választások eredménye, április 12. után új kormány lesz, ezért célszerű a gyógyszerészek kérését minden jelentősebb pártnak kommunikálni.

 

Dr. Nyíri László
elnök, TEÉ

Fotó: dr. Nagy Vilmos

 

 

 

 

 

hírlevél