Gyakorlatilag felülírja a szolidaritás eddigi játékszabályait a hétfőn nyilvánosságra került második Széll Kálmán-terv a gyógyszerellátás terén. A tervben néhány olyan intézkedés szerepel, amelyik a betegekre és a patikákra egyaránt csapást mér.
Alig telt el két nap, hogy elmélyedhettünk a friss konvergenciaprogramban, a második Széll Kálmán-tervben. Ennek egészségügyi fejezete részben nem jelent újdonságot. Megjelenik benne a Semmelweis-terv néhány eleme, az állami tulajdonú intézményrendszer kialakítása, valamint a kórházi beszerzések összehangolása.
Ennél sokkal drámaibb azonban a gyógyszerkassza újabb, negyvenmilliárd forintos vágása. A megtakarítás szándéka már hetek óta szóban forog, kormányhatározat is született róla, ám konkrétan itt bukkan fel. A kormány korábbi tézise máris megdőlni látszik, a kasszavágás ugyanis már nem képzelhető el a betegek anyagi terheinek növelése nélkül (az első terv a takarékoskodást még a rászorulók pénztárcájának kímélése mellett hirdette).
Előbb-utóbb többet kell majd fizetni egyes köztámogatott orvosságokért is. A terv nem fejti ki a részleteket, diszkréten meghatározott kört említ, ami vonatkozhat gyógyszerek vagy a betegek csoportjára is. Efféle elképzelések már forogtak gyógyszergyártói berkekben, és meglehet, ezek valamelyike érvényesül majd. Akkor viszont világos lesz, hogyan csóválja a farok a kutyát. Megítélhetetlen ma még, mi lesz azokkal a betegekkel, akik a bajukkal járó terheket a közösség megszokott mértékű segítsége nélkül nem lesznek képesek vállalni.
Megszűnne három úgynevezett kisadó, köztük a patikák szolidaritási díja is. Bár az indoklás szerint ezek eltörlésével sok fölösleges adminisztráció is eltűnik, mégis kényes a kérdés. A szolidaritási díjat ugyanis a nagy forgalmat bonyolító, ezért életképes gyógyszertárak fizették be, hogy abból a csekélyebb bevételű, elsősorban családi kézben lévő kis vidéki patikák kaphassanak a talpon maradásuk érdekében. Így lehetett biztosítani, hogy a rendszert ne érje népegészségügyi veszteség.
Összesen kétmilliárd forint tűnik el a költségvetésből a három kisadó eltörlésével, ennek az összegnek körülbelül az egyharmadára számíthattak volna a családi patikák. Tulajdonképpen aprópénzről van szó, ám az érintett gyógyszertáraknak nagyon sokat jelentett volna. Nem szólva arról, hogy a helyzet miatt mindenképpen kompenzációra, belső átrendezésre lenne szükség. Az a pénz tehát, amit most kivezetnek a rendszerből, a másik oldalon költségvetési kötelezettségként jelenhet meg.
Niczky Emőke
