Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2010. május 27.
Megfelelő alap

Magyar Nemzet 2010. május 26.

Bérrendezést kérnek az egészségügyi szakmai szervezetek

Az ellátórendszer finanszírozásának javítását, valamint az orvosok és az ápolók bérrendezését emelte ki a legtöbb szakmai szervezet vezetője az új kormány programjának egészségügyi fejezetéből. Mindannyian reményüket fejezték ki, hogy a korábbiaktól eltérően a döntések előkészítésénél figyelembe veszik véleményüket.

Visszaköszönnek a kormányprogramból azok az irányok és számok, amelyeket korábban mi is megfogalmaztunk - jelentette ki Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Reményét fejezte ki, hogy a gyakorlati megvalósításban a szakmai szervezetekre is számítanak majd. Pozitívumként értékelte, hogy a dokumentum rögzíti: pluszforrást kell biztosítani az egészségügynek. Ez azonban nem elegendő, más változásokra is szükség van, a szükségletekhez kell igazítani a kapacitásokat szögezte le.

- Alapvetésnek tekinthető, nem tartalmaz felelőtlen ígérgetést - vélekedett Balogh Zoltán, a Magyar Szakdolgozói Kamara elnöke.

Pozitívumnak nevezte, hogy a dokumentumban bővebben írnak a munkaerőgondokról, mint a korábbi kormányprogramok, s már nemcsak az orvosok elvándorlásával és életkörülményeinek javításával foglalkoznak, hanem a szakdolgozókéval is. Ha sikerül pluszforrást szerezni az idén az ágazatnak, akkor annak egy részét - még ha csak közérzetjavító intézkedésként is - a bérrendezés megkezdésére kellene fordítani szögezte le.

Varga Imre, a szakrendelőket képviselő Medicina 2000 elnevezésű szervezet vezetője annak örül, hogy a dokumentum elismeri: a Molnár Lajos korábbi SZDSZ-es szakminiszter idején történt struktúraátalakítás elhibázott volt, amit most korrigálni kell. Az ágazati dolgozók bérrendezésének lehetőleg idei megkezdésén kívül fontosnak nevezte a költségkövető finanszírozás biztosítását. Szeretnék azonban azt is elérni, hogy az elavult infrastruktúra cseréjéhez biztosítson forrást az új kormány, s a háziorvosláson kívül a járóbeteg-ellátásban is tegye lehetővé a vállalkozói működést.

- Most az a dolgunk, hogy a szakmai szervezetekkel együtt segítsük és figyelemmel kísérjük az új kormány munkáját - vélekedett a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Éger István elmondta, a tervezet olyan témákat érint, amelyeket már régóta szorgalmaznak, mindhiába.

- Operatív tudással rendelkezünk ezen a területen, így reméljük, hogy ez a kormány az előzővel ellentétben igénybe veszi a szakmai szervezetek segítségét - tette hozzá. Szerinte a program számos területen ígér alapvető' változást, amelyek reményt adnak a járó- és fekvőbetegellátás rendbetételéhez.

- A választási programból már ismert elemek köszönnek vissza az új kormány programjában, amelyek megfelelő alapot biztosítanak a gyógyszerellátás rendszerének helyreállításához - nyilatkozta a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Horváth Tamás szerint azonban a "részletekben rejlik a lényeg", amelyek kidolgozásához reményei szerint segítséget nyújthatnak a szakmai szervezetek, így a kamara is.

Mint arról lapunk tegnap beszámolt: a kormányprogram legfontosabb célja többek között a várólisták felére csökkentése, a tisztességes bérezés megteremtése, a háziorvosok, a járó- és fekvőbetegellátás finanszírozásának javítása, a kórházak adósságállományának felszámolása, valamint a mentőszolgálat fejlesztése.

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél