A Sopronban működő Arany Kígyó gyógyszertár – egykori Irgalmasság gyógyszertár – 100 éves története talán a magyarországi patikák története is lehetne
Az Arany Kígyó Gyógyszertár felújított épülete
100 évvel ezelőtt 1910. július 15-én nyílt meg Sopronban az jelenlegi elődjeként az Irgalmasság gyógyszertár a Magyar utcában. Ez a gyógyszertár mind a mai napig ugyanazon a helyen működik. 100 éves története talán a magyarországi patikák története is lehetne.
A jubileum alkalmából levéltári és múzeumi kutatások eredményeként számos érdekes dokumentum került elő. Ezek felhasználásával filmösszeállítás is készült a patika történetéről. 100 évvel ezelőtt Gallus Jenő budapesti gyógyszerész Irgalmasság néven nyitotta meg a Magyar utcában Sopron 6-ik gyógyszertárát. Közel 30 éven át működtette, majd 1940-ben átadta a működtetés jogát Hell Arankának aki 10 éven át, a gyógyszertárak államosításáig volt a patika tulajdonosa. Az államosítást követően a patika neve 5/18-as gyógyszertárra változott. Dr. Nikolics Károlyné 27 éven át, nyugdíjazásáig volt a gyógyszertár vezetője. Ezt követően rövid ideig Kovács Sándorné vezette a patikát.
1981-től Dr. Kárpátiné Gangl Teréz lett a gyógyszertár vezetője. A rendszerváltást követően 1996-ban lehetőség nyílt a gyógyszertár privatizációjára. Akkor vette fel a gyógyszertár az Arany Kígyó Gyógyszertár nevet. Az”állami időben” a gyógyszertárat nem korszerűsítették. Eszközei és bútorzata elhasználódtak. A nedves, dohos falak között nehezen folyt a munka. A privatizációt követően saját erőből és hitel felhasználásával sikerült a patikát teljes egészében felújítani. | |
Dr. Kárpátiné Dr. Gangl Teréz gyógyszertárvezető |
A patika felújításakor számos értékes és érdekes dolog került elő. Az udvaron a korábban befalazott középkori kút, a középkori áldozati edény, régi receptek csak néhány a rengeteg fellelt és megőrzött ereklye közül.
A patika felújításakor előkerült középkori áldozati-edény | Megsárgult recept a Gallus féle Irgalmasság Gyógyszertárból |
Nem csak az épület újult meg, hanem a berendezés, a bútorzat is. Az épület emeletén szakorvosi rendelők működnek. A gyógyszertárban három gyógyszerész dolgozik. A több szakvizsgával rendelkező kollégák tevékenyen részt vállalnak a hatékony gyógyszerészi gondozásban.
Patikanapi officina | Várakozók a szűrővizsgálatra a patikanapon |
A patika felújított kertje immár hagyományszerűen kulturális rendezvények helyszíne. Nyaranta kerül sor a patikanap rendezvényeinek keretében a Rotary Club Sopronnal közösen a jótékonysági patikakoncertre.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara országos és megyei elnöke
Fellépett már nálunk a Varga Gábor Jazz Trió, St. Martin, Somló Tamás is.
Szt. Martin a Patikakoncert sztárvendége | Patikakoncert 2007 |
Az Arany Kígyó Gyógyszertár 2011-ben elnyerte a „Magyarország Kedvenc Patikája” címet.
A gyógyszertár dolgozói a Magyarország Kedvenc Patikája 2011 díjjal
Gratulálunk!
2011. november 14.
mgyk.hu