Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369
Web: www.mgyk.hu
/magyargyogyszereszikamara
Nyomtatható változat
2012. július 26.
„… még több is van a rendszerben…” – az árrés korrekcióról a gyakorlatban – mgyk.hu

„… még több is van a rendszerben…” – az árrés korrekcióról a gyakorlatban – mgyk.huA múlt héten a Magyar Közlöny 2012. július 19. csütörtöki, 96. számában megjelent a patikai árrés korrekcióval foglalkozó rendelet, melynek kapcsán az ország különböző régiójában élő és dolgozó gyógyszerészt kérdeztük, tapasztalataikról, véleményükről, arról, hogy a milyen módon reagálnak a mindennapok során az őket érő kihívásokra, valamint milyen eszközök jelenthetnek megoldást egy-egy régió sikeres működésében.

Első válaszadónk dr. Nyíri László az MGYK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete elnöke, a Viridis Pharma Felügyelő Bizottságának elnöke.

 

-Mi a véleménye a mostani árrés-korrekcióról?

-A jelenlegi körülmények között ez volt az egyetlen  lehetőség az árrés valorizációra. Ezért fontosnak tartom, hogy ilyen döntés született.

 

-Jelenthet-e a mostani változás előrelépést, és ha igen, miben?

-Nagyon fontos, hogy csökken a  gyógyszertárak kiszolgáltatottsága a nagykereskedőktől. Ne lehessen megvenni „pénzzel” egy gyógyszertár rendelési állományát. A teljes gyógyszer kereskedelmi árrés ezzel a rendelkezéssel a szükséges irányba rendeződik a gyógyszertárak felé. Úgy gondolom azonban - és ezt a nagykerek utólagos engedményeinek nagysága is igazolja - még több is  van a rendszerben.

 

-Miként értékeli a nagykereskedők reakcióját az árrés-rendeletre?

-A bevétel kiesést jelentősen meghaladó mértékben vette vissza a három „nagy” nagykereskedő a jutalékot. Számítások szerint maximum kb. - 0,6% utólagos engedmény korrekció lenne elképzelhető. Ennek a két-háromszorosát lépték meg, úgy gondolom taktikai okokból. Valószínű, hogy a beinduló nagykerpiaci  átrendeződések miatt  –  és ebben elsődleges iniciátorok lehetnek a „kis” nagykerek – vissza fognak rendeződni a valós értékek. Mindenesetre nem tartom tisztességesnek és kicsit bosszúszerű volt ekkora engedményvágás.

 

-Ön közel húsz éve kezdte el szervezni az egyik gyógyszerész tulajdonú nagykereskedést, a ViridisPharmát, ami a mai napig jól prosperál. Miért kezdeményezte ezt, hogyan működnek és mit tart a nagykereskedésük fő erényének?

-A Viridis Pharma ma már elvitathatatlanul sikertörténet. Azt lehet mondani, hogy közel húsz évvel ezelőtt egy hasonló gyógyszer kereskedelmi árrés dilemma és kiszolgáltatottság hozta létre a céget . Abban az időben rendezték át a gyógyszertárak kárára és a nagykerek javára jelentősen az árrést. Nem volt más lehetőség le kellett fedni mindkettőt. Ilyen egyszerű, de rengeteg munka és sok szerencse is kellett hozzá, hogy ma ez a vállalkozás több mint 150 gyógyszertári tulajdonossal a 4. legnagyobb gyógyszer nagykereskedés Magyarországon. A kelet – magyarországi régióban működünk elsősorban, de amennyiben rentábilis  bárhová szállítunk az országban. A legfőbb erényünk azt hiszem az alacsony költségű működés – nincs fölösleges munkatárs és a régió alacsonyabb munkabére is előny - és a kisebb szervezetből adódó rugalmasság. Mindemellett a legalacsonyabb OTC árakat képezzük és a lehető legnagyobb engedményt adjuk a kis patikák számára is.

 

-Tervez-e a ViridisPharma kedvezmény-csökkentést a rendelet miatt?

- A Viridis Pharma a mostani rendeletmódosítás miatt és a jelenlegi  gazdálkodási eredményeink figyelembe vételével sem tervez kedvezménycsökkentést.

 

Mit javasol a gyógyszerész-kollégáknak, hogyan tárgyaljanak az új szerződésekről?

- Természetesen tájékozódni kell a lehetőségekről és amennyiben lehetőség van jobb kondíciók elérésére, nem szabad félni a beszállítói váltástól. Még a „gyöngypatika” és a „szimpatika” sem börtön, minden tulajdonosi joggal rendelkező dönthet a beszerzési alternatívákról.

 

Ha valaki meg akarja keresni az Önök nagykereskedését, mire számíthat?

- Természetesen várunk mindenkit szeretettel. Hamarosan új raktárépülettel bővülünk, ami jelentősen megnöveli jelenlegi raktározási és kiszállítási kapacitásunkat is.

 

- Köszönöm a válaszokat!

(mgyk.hu – szente)

2018-2021 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél