Kapcsolat
H-1068 Budapest, Dózsa György út 86/b.
Tel.: (+36-1) 351-9483, (+36-1) 413-1924,
Fax: (+36-1) 351-9485
E-mail: hivatal@mgyk.hu Hivatali kapu: MGYK
KRID azonosító: 338169369(fu)
Web: www.mgyk.hu
Nyomtatható változat
2018. december 07.
Találkozás a tiszti gyógyszerészi karral

A hagyományoknak megfelelően idén is az OGYÉI tiszti gyógyszerészi karával történő konzultációval vette kezdetét 2018. november 29-én délután a Gyógyszerész Köztestületi Napok rendezvénysorozata.

A megbeszélésen a tiszti gyógyszerészi kar képviselői és az MGYK elnökség valamint a Területi Elnökök Értekezlete tagjai szinte teljes létszámmal részt vettek. Találkozás a tiszti gyógyszerészi karralAz OGYÉI tiszti gyógyszerészi karának és a Kamara területi elnökeinek, illetve az elnökség tagjainak munkamegbeszélése dr. Hankó Zoltán köszöntő szavaival vette kezdetét. A kamarai elnök kiemelte, hogy az utóbbi években kialakult gyakorlatnak megfelelően zártkörű egyeztetést tartanak, valamint folyik (az azóta már aláírt –a szerk.) az OGYÉI és az MGYK közötti szerződés előkészítése.

A köszöntő szavak után dr. El Koulali Zakariás  megbízott országos tiszti főgyógyszerész előadása következett, aki mondandóját az elmúlt év ellenőrzési tapasztalatainak ismertetésével kezdte. Mint elmondta, kb. 1700 gyógyszerforgalmazó helyet gyógyszertárat, gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazó helyet, fiókgyógyszertárat ellenőriztek, de a hangsúly a közforgalmú gyógyszertárakon volt, hiszen itt évi 60 millió beteg-gyógyszerész találkozó történik.Találkozás a tiszti gyógyszerészi karral „Az ellenőrzések döntő többsége következmény nélküli volt, ami azt jelenti, hogy a kollégák jól végzik a munkájukat” – emelte ki. Miután beszámolt a figyelmeztetésekről, a bírságolásokról és a működési engedély visszavonásokról, konkrét példákat is említett az ellenőrzési tapasztalatokkal kapcsolatban. Ilyen volt például lejárt magi alapanyag, gyógyszerész nélkül nyitva tartó a gyógyszertár, lejárt fokozottan ellenőrzött szer.

A továbbiakban a 2019-es év terveiről adott számot, amelynek már elkezdődött tervezése. Mint megtudtuk, továbbra is ellenőrizni fogják az említetteket, de különös hangsúlyt fognak fektetni a magisztrális alapanyagokra, a reagensekre, fokozottan ellenőrzött szerekre, ahogy a beszerzéssel kapcsolatos kérdésekre is.Találkozás a tiszti gyógyszerészi karralTerveik szerint a teljes körű ellenőrzéseket ki fogják egészíteni célellenőrzési akciókkal – egy időben az egész országban ugyanazt az ellenőrzést végzik majd.

A hatóság működésével kapcsolatban kifejtette, hogy következetes lesz a szankcionálási gyakorlat, ugyanakkor erősíteni akarják a hatóság szolgáltató jellegét. Ez utóbbival kapcsolatban azt tervezik, hogy rendszeres időközökben találkoznak a kollégákkal, hogy például megvitassák a jogszabályokat vagy más segítséget nyújtsanak. A cél a minél szorosabb együttműködés az MGYK-val.

Az előadás után lehetőségük nyílt a részvevőknek kérdéseket feltenni a tiszti gyógyszerészi karnak. A konzultatív szakaszban az OGYÉI képviselői részéről bekapcsolódott a megbeszélésbe dr. Horváth-Hutás Tamás regionális tiszti főgyógyszerész és dr. Mogyorósi Gabriella jogász is. Találkozás a tiszti gyógyszerészi karralA kérdések sorában felmerült a gyógyszertári ügyelet és a nyitva tartás közti különbség. Nyitva tartani ablakon keresztül nem lehet. A patikaáthelyezéssel tapasztalható anomáliák is szóba kerültek. Voltak, akik felvetették, hogy kétszer büntetik a gyógyszerészt ugyanazért a vétségért, egyszer a hatóság, egyszer pedig az etikai bizottság. Volt, aki azt kérdezte, van-e egyfajta lista, amiből kiderül, hogy milyen hibáért milyen büntetés jár? Mint kiderült, az OGYÉI-nek van egy belső anyaga, ami irányelveket tartalmaz ezzel kapcsolatban. Mások kitértek az építészeti előírásokkal tapasztaltakra, többen pedig a számlázással kapcsolatos kérdéseikre vártak választ, de felvetődött az ügyelet kérdése is, ahogy a megrendelőlapoké is. Volt, aki megemlítette, hogy az utóbbi hetekben változott az ellenőrzés hangneme, amit pozitívnak mondott.

A konzultáció végén dr. El Koulali Zakariás arra kérte a gyógyszerészeket, hogy kérdéseikkel bátran keressék őket. „Ha problémája van, hívja a tiszti gyógyszerészét” – mondta végezetül.

mgyk.gyh

Fotó: Dr.Nagy Vilmos

2018-2024 © MAGYAR GYÓGYSZERÉSZI KAMARA
hírlevél