„…éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok”
(Ef 4,1)

 

Quo vadis pharmacia?

Dr. Hankó Zoltán

A 2024-es év elején dr. Csupor Dezső professzor úr, MGYT alelnök felkért, hogy egy készülő kiadványba írjam meg a közforgalom (közvetlen lakossági gyógyszerellátás) helyzetértékelését és vízióját. A levélből az is nyilvánvalóvá vált, hogy hasonló felkérést kapott az oktatás, az ipar és a kórházi-klinikai gyógyszerészet egy-egy képviselője is. Mint jelezte, az MGYT a kiadványt az alapításának centenáriumára kívánja megjelentetni. A felkérést elfogadtam és júliusra el is készítettem az írást „Quo vadis pharmacia?” címmel.

Ezt követően, szeptember végén rendezte az MGYT a centenáriumi ünnepségsorozat záró eseményét, amelyen a négy témában dr. Bódis Attila (ipar), prof. dr. Botz Lajos (oktatás), dr. Süle András (kórházi-klinikai gyógyszerészet) és én (lakossági gyógyszerellátás) tartottunk előadást.

A gyógyszerészet jövőképe mindenképpen további egyeztetéseket igényel, ezért a konferenciát követően kezdeményeztem, hogy az MGYT, a MAGYOSZ és a Kamara a felkért szerzők bevonásával folytassa a közös gondolkodást az MGYT koordinálásával. Azóta több egyeztetés is történt és decemberben az MGYT honlapjára feltöltésre került dr. Bódis Attila és prof. dr. Botz Lajos írása, valamint a „Quo vadis pharmacia?” című írásom.

Mivel a „Quo vadis pharmacia?” c. írás terjedelmes, az elkövetkező napokban több részre bontva, de változatlan tartalommal teszem közzé a Kamara honlapján, a minél szélesebb körű elérhetőség érdekében. Az írás az alábbi fejezetekre bontva jelenik meg:

   I. Bevezetés, Történelmi távlatok
   https://www.mgyk.hu/dr-hanko-zoltan-quo-vadis-pharmacia-8211;-i-resz.html

   II. Állam és gyógyszerészet
   https://www.mgyk.hu/dr-hanko-zoltan-quo-vadis-pharmacia-8211;-ii-resz.html

   III. A gyógyszertári gyógyszerészet gazdasági dimenziói
   https://www.mgyk.hu/dr-hanko-zoltan-quo-vadis-pharmacia-8211;-iii-resz.html

   IV. Kompetenciák, gyógyszertári szolgáltatások
   V. Társadalmi környezet és az elvárások
   VI. A technológiai környezetről
   VII. Gyógyszerészi szemlélet
   VIII. Merre tovább? 

 

IV.

Kompetenciák, gyógyszertári szolgáltatások

 

A történelmi visszatekintéssel foglalkozó fejezetben már leírtam, hogy a gyógyszertári gyógyszerészet szakmailag az őt körülvevő technológiai és társadalmi változásokra „követő üzemmódban” reagált. A közelmúlt folyamatait érdemes a kompetenciák és a gyógyszertári szolgáltatások alakulása szempontjából elemezni.

A gyógyszerészi kompetenciákra speciális (szakmapolitikai) nézőpontból tekintek és azokat tartom a szakmai és egzisztenciális függetlenség szempontjából fontosnak, amelyek (1) jogszabályban elismert, (2) gyógyszerészi diplomához kötött és (3) a munkaerőpiacon releváns kompetenciák.

1. Tény, hogy a ’90-es évek kompetencia-bővüléssel járó folyamatai a 2000-es évek elején megtorpantak, sőt visszájára fordultak. Ezek között is jelentős volt a gyógyszertárvezetéshez addig szükséges szakgyógyszerészi végzettség előírásának eltörlése, de a gyógyszertárak profiljában bekövetkezett változások (pl. néhány termékcsoport kizárólagos gyógyszertári forgalmazásának megszüntetése) is ebbe az irányba mutattak.

A 2006-os liberalizáció részeként megszűnt a gyógyszertárak gyógyszerforgalmazási és a gyógyszerészek expediálási monopóliuma is. A politika a fenti hármas kritériumrendszert figyelembe véve szinte minden kompetenciától megfosztotta a gyógyszerészeket és a gyógyszertárakat. Emiatt 2007-ben a kamara egy új kompetenciarendezési programot indított, amelynek fontosabb pontjai az alábbiak: 

– Tulajdonosi program, melynek célkitűzése a gyógyszertári vállalkozásokban a tényleges többségi gyógyszerészi tulajdoni hányad jogszabályi előírása és napi gyakorlatban való biztosítása. A 2011. január 1-jén hatályba lépett módosítások értelmében – átmeneti időszakot követően, két lépcsőben – 2017. január 1-től jogszabályi előírás a többségi gyógyszerészi tulajdon és kimondásra került az ezzel ellentétes megállapodások tilalma és semmissége is.

– A személyi jog rehabilitálása és a felelős vezetői státusz rendezése. Az első ezzel kapcsolatos eredmény 2009-ben született, amikor a felelős vezetői státusz jogszabályi rendezése megtörtént, majd 2011. januártól a személyi jog rehabilitálásra került a jogok és kötelezettségek jogszabályi előírásával. Később a jogszabályi előírásokkal ellentétes és azokat megkerülő megállapodások semmissége is kimondásra került.

– A gyógyszerészi szakmai jogkörök megújítása. Ennek egyik eleme a foglalkoztatott gyógyszerészek szakmai önállóságának biztosítása 2011. január 1-től a gyógyszergazdaságossági törvényben. Időközben a gyógyszertár fogalmából – jogszabályi definíció szintjén – kikerült a „kiskereskedelmi” kifejezés és ma már „csak” egészségügyi szolgáltató a patika. Minden olyan tevékenység, amely a betegekhez, lakossághoz kapcsolódik, „egészségügyi feladatként” került meghatározásra (beleértve pl. az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos tevékenységet is).

– A gyógyszerészi expediálás megújítása. Ennek keretei közötti cél és feladat a gyógyszer- és ellátásbiztonság, a költséghatékonyság és szolgáltatásminőség garantálása, a compliance és adherencia elősegítése, az öngyógyítás-öngyógyszerelés hatékony támogatása. A gyógyszerbiztonsági validálás minden expediálási folyamatban kötelező. A hatóanyagnéven történő gyógyszerrendelés előírása megtörtént (de a gyakorlatban nem érvényesül). A generikus helyettesítés alapvető gyógyszerészi feladat.

– A gyógyszerészi gondozás elismertetése és gyakorlatának elősegítése. A törvényi definíció 2009-ben, majd nem sokkal később a rendeleti szintű szabályozás is megszületett, amit a TÁMOP 6.2.5 program keretei között 2018-ig számos irányelv kidolgozása, elfogadása és napi gyakorlatba történt részleges bevezetése követett. A 2018-2022 közötti időszakban a politikát ez a kérdés nem foglalkoztatta, az irányelvek készítése és megújítása ma újra napirenden van.

– A gyógyszertári minőségbiztosítás megújítása, aminek a keretei között elsődlegesen a Belső Minőségügyi Kézikönyvek megjelentetésére utalok. (Az előrelépés ellenére ezen a területen is van még bőven feladat. Egyfelől a „minőség” nem azonos az egyes szabványoknak való „megfelelőséggel”, másfelől a minőséget alapvetően erkölcsi kérdésnek tekintem, aminek etikai vonatkozásai is vannak. Ennek kifejtése nem ennek az elemzésnek a feladata.)

– A magisztrális gyógyszerkészítés visszaszorulásának fékezése, amiben sokáig semmilyen érdemi eredményt nem sikerült elérni (leszámítva, hogy végül minden gyógyszertárnak kötelező a magisztrális gyógyszerek készítése), annak ellenére, hogy 2015-ben a kamara kezdeményezésére indult el egy új FoNo készítése. Ez 2021-ben vitatott körülmények között jelent meg és csak 2023-ban – húsz év után – sikerült a magisztrális díjakat is rendezni.

– A szakgyógyszerészi kompetenciák rendezése és a szakgyógyszerészképzés megújítása, amire több lépésben került sor. Ez egy 2001-ben megjelent – rossz – jogszabálymódosítás miatt vált szükségessé. Először a Than Károly ösztöndíj bevezetésére került sor, majd a jogszabályi rendezés első lépése 2015-ben történt meg azzal, hogy tíz év múltával (2025. január 1-től) válik kötelezővé a közforgalmú és az intézeti gyógyszertár vezetéséhez a szakgyógyszerészi cím.

Ma már a kompetenciafejlesztés programjába új elemek is beépültek. Ilyen (1) a digitalizációval és telemedicinával/telefarmáciával kapcsolatos témakör, (2) a „vidékfejlesztés”, hogy gyógyszertári és gyógyszerészi kompetencia legyen (maradhasson) a vidéki kistelepülések gyógyszerellátása, valamint (3) az online-térben való gyógyszerészi részvétel.

Mindehhez szeretnék három – szubjektív – megjegyzést fűzni.

Az egyik, hogy nem elég egy kompetencia megszerzését (visszaszerzését) a szakmai / szakmapolitikai vezetésnek célul kitűzni és a szükséges jogszabálymódosítást elérni: a kompetenciát a napi gyakorlatban is érvényesíteni kell. Ráadásul úgy, hogy kétség se férjen ahhoz, hogy (1) ezt a jogkört gyógyszerészi diplomához kell kötni, sőt (2) erre a legalkalmasabbak a gyógyszerészek. Ha ezt nem tudjuk ilyen módon kezelni, nem csodálkozhatunk azon, hogy mindig lesznek, akik (1) adott területeken kétségbe vonják az alkalmasságunkat és (2) mások akarnak a mi területünkre benyomulni. Ez a megjegyzés nemcsak a szűken vett szakmai kompetenciákra érvényes, hanem a gyógyszertári vállalkozás működtetésével kapcsolatosakra (sőt az államigazgatásban korábban gyógyszerészek által betöltött pozíciókra is). 

A másik, és ez nem új jelenség, hogy egy-egy elvett / elvesztett kompetencia visszaszerzése, illetve új kompetencia elfogadtatása általában hosszú éveket vesz igénybe. Ez jól látszik pl. a szakgyógyszerészi kompetenciák körül kialakult helyzettel, de évekig kellett küzdeni azért is, hogy a személyi joghoz tapadó kompetenciákat (jogszabályi szinten) visszaszerezhessük. A gyógyszerészi gondozás jogszabályi definiálását úgyszintén évtizedes egyeztetés előzte meg.

Apropó, gyógyszerészi gondozás, mint gyógyszertárhoz kötött gyógyszerészi kompetencia. A világ úgy tudja, hogy a gyógyszerészi gondozás fogalma két amerikai gyógyszerészhez: C.D. Heplerhez és L.M. Strandhez kapcsolódik, akik 1990-ben jelentettek meg erről egy tanulmányt egy amerikai szaklapban. Az MGYT vezetése az Országgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottsága részére 1986-ban készített egy előterjesztést, amely négy évvel a Hepler és Strand által 1990-ben megjelentetett és világszerte ma is mérvadónak elismert közleménynél korábban, azonos (!) szakmai tartalommal és elnevezéssel érvelt a gyógyszerészi gondozás hazai bevezetése mellett. Az eredmény abból a szempontból ismert, hogy bár az országgyűlési bizottság kedvezően fogadta a javaslatot, mégsem Magyarország lett a gyógyszerészi gondozás „őshazája”, mert az ezt követő politikai cselekvés elmaradt.  (Nem ez az első és vélhetően nem is az utolsó olyan magyar kezdeményezés, amely megelőzte a korát, mégis másokhoz kötődik a kezdeményezés a világ közvéleményében…)

2. Ahhoz, hogy a gyógyszerészi kompetenciákat vissza tudjuk szerezni, meg tudjuk őrizni és képesek legyünk fejleszteni, megfelelő létszámú, megfelelő felkészültségű és megfelelő szemléletű gyógyszerészekre is szükség van.

Tény, hogy a rendszerváltozáskor két egyetemen képezek gyógyszerészeket és az évente diplomát szerzett gyógyszerészek száma 200 körül volt. Az is tény, hogy az 1400 akkor működő közforgalmú gyógyszertárban kb. 3000 gyógyszerész dolgozott. Nem volt gyógyszerészi munkanélküliség, de érdemi munkaerőhiány sem. Ma kb. 2300 közforgalmú gyógyszertárban (a fiókgyógyszertárakkal együtt kb. 3000 helyen) mintegy 6300 gyógyszerész dolgozik; az egy gyógyszertárra jutó gyógyszerészi átlag három évtizede 2,1 volt, és most is ennyi. Mégis visszatérő panasz, hogy nincs elég gyógyszerész.

Az egyik ok nyilván az, hogy a személyi jogos gyógyszerészeknek olyan egyéb feladatai is vannak, amelyekkel az állami gyógyszerellátó rendszerben nem kellett foglalkozniuk és ezek a tára mögött vagy a laborban töltött munkaóráik számát csökkentik. Ehhez kapcsolódnak az expediálással kapcsolatos elvárás-változások. A másik ok az ágazati össz nyitvatartási óraszám folyamatos emelkedése (miközben a gyógyszertárak száma nem növekszik). A harmadik pedig az, hogy a nagyforgalmú városi gyógyszertárakban anyagilag kedvezőbb körülmények között tudnak elhelyezkedni a gyógyszerészek, mint a kisforgalmú (vidéki) gyógyszertárakban. Tanulságos jelenség, hogy a pályakezdő gyógyszerészek egy része eleve „helyettesítő” gyógyszerészként akar a pályán elindulni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a pályakezdő fiatalok több mint fele a négy gyógyszerészkar térségében helyezkedik el. (És azt sem szabad elfelejteni, hogy a frissdiplomás gyógyszerészek legnagyobb hányada nő, akiknek jó része diplomás évei elején a kisgyermekét neveli.)

Ha tehát a munkaerőhiányt csökkenteni akarjuk, egyfelől növelni kell a gyógyszerésznek jelentkező és diplomát szerző fiatalok számát. Erre vonatkozóan 2016 óta van megállapodás a felsőoktatásért felelős politikai vezetéssel, hogy évente több mint 400 gyógyszerészhallgató kerüljön beiskolázásra. A megállapodásnak megfelelően ez eddig minden évben teljesült. Fontos a lemorzsolódási arány jelentős (10% alá) történő csökkentése is. Erre vonatkozóan mind a négy karon komoly erőfeszítések indultak. Másfelől újra kellene szabályozni a szolgálati rendet, mert egyrészt „túlszolgáltató spirálban” van az ágazat, továbbá ideje van az ügyeleti rendszer radikális átalakításának is. És vonzóvá kellene tenni a vidéki munkavállalást. (Ez utóbbinak olyan sok vonatkozása van, hogy a kibontásuk szétfeszítené ennek az írásnak a kereteit.)   

A megfelelő felkészültség nem csak a gyógyszerészkari graduális képzés színvonalától, tematikájától és módszertanától függ. Vannak ugyanis a köznevelésnek olyan – a klasszikus természettudományi (és ezen belül a kémiai) ismeretek szerzésével kapcsolatos – negatív jellemzői, amelyeknek a befolyásolására a szakmának kevés lehetősége van. Másfelől a továbbképzések rendszere ugyan normatív és sokat változott az elmúlt években, azonban jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy a közforgalomban foglalkoztatott több mint 6000 gyógyszerész (köztük 35-40 évvel ezelőtt végzettek is) naprakészen legyenek felkészültek a gyorsuló ütemben változó és rengeteg új szakmai és technikai ismeretet megkövetelő ellátórendszerben.

Hadd tegyek itt is két – szubjektív – megjegyzést. A gyógyszertári gyógyszerészetben foglalkoztatott gyógyszerészek döntő hányada napi 8-10 órát dolgozik a táránál, a laborban és a gyógyszertár többi helyiségében, így a továbbképzésre és a naponta megújuló ismeretanyag megszerzésére töredékidőben vagy a szabadidejükben van csak lehetőség….

A másik, hogy a most frissen végző gyógyszerészek graduális képzés során szerzett ismeretei nem vethetők össze egy 35-40 évvel ezelőtt diplomát szerzőével (akinek viszont óriási rutinja és szakmaismerete van). A „life long learning” érvényesítése nemcsak az ismeretanyag vonatkozásában jelent komoly kihívást, hanem annak a szemléletnek és módszertannak a megszerzését illetően is, ami az egészségüggyel és ezen belül a gyógyszerüggyel szembeni társadalmi elvárások következtében válik indokolttá.   

A megfelelő szemlélet szempontrendszerével egy későbbi fejezetben foglalkozom.

Összegzés:
Gyógyszerészi diplomához kötött, jogszabályban rögzített és piacképes kompetencia nélkül a gyógyszertári gyógyszerészet nehéz helyzetbe kerülhet. Ezek a kompetenciák a szakmai és egzisztenciális függetlenséghez egyaránt szükségesek, de nem elégségesek: mindezt úgy kell megvalósítani, hogy kétség se férhessen hozzá: ezek kizárólagos, csak a gyógyszerészek (és gyógyszertárak) által teljesíthető jogokat és kötelezettségeket biztosítanak.

(Folytatása következik)

 

 

 

 

vissza