SZABÓ SÁNDOR hetven éves

A Magyar Gyógyszerész(i) Kamara tiszteletbeli elnöke július 22-én ünnepelte 70 éves születésnapját. Az alkalomból lakásán beszélgettem vele életének alakulásáról, gondolatairól…

Elnök Úr, hetven évesen, az örökifjú szellemiségével, hogyan tudnád egy rövid metaforikus formával bemutatni izgalmas, sokat tapasztalt élettörténetedet, és ebben különösen azt az utolsó húsz esztendőt, melyet a gyógyszerészi hivatás, pontosabban a magyar gyógyszerészek kamarája érdekében tettél?

Erre könnyen válaszolhatok, mert az ősszel megjelenő „önéletrajzi” könyvem, (Misce fiat …) előszavában Németh László önvallomását idézem, amelyet a három kötetes „A felelősség szorításában” című esszékötete elé írt: „Végülis jól jártam, jelentéktelen ember létemre egy nagy ügyre akasztottam magam, s ez megemelt, szakadatlan tanulássá tette az életem, minden napomnak adott célt, felső megvilágítást, s ha követtem is el hibát benne, a lelkiismeretemet nem kellett túlságosan megterhelnem.”

Melyek voltak szemszögedből, vagy számodra a kiemelésre érdemesült eredmények?

Mikor II. Frigyes 1241-ben szétválasztotta az orvosi és a gyógyszerészi szakmát, akkor a következő 700 évben kialakult egy etikus gyógyszertári modell, ami Magyarországon is működött 1950-ig, amikor egy-egy 3 tagú kommandó, egy időben, az ország valamennyi gyógyszertárát államosította, másnap minden gyógyszerésznek egy másik patikában kellett felvennie a munkát, nem ismerték el szolgálati idejüket, s még 10 évig kellett dolgozniuk a nyugdíjért. Idős gyógyszerészek hada hullott el a tára mellett.

Tehát az én életemnek – az elnöki korszakomban –az volt a célja, hogy a gyógyszerészet, amely az elmúlt 40 évben méltatlan helyzetbe került, kapja meg szakmai, erkölcsi, anyagi rehabilitációját, térhessen vissza hagyományaihoz, régi méltóságához, önálló, szellemi szabadfoglalkozássá váljon! Ezt szolgálta a gyógyszertári privatizáció 1995-ben, s az ehhez szükséges törvényi előkészítés is megtörtént. Patika törvény, kamarai törvény, gyógyszertörvény. Mindezek Verecke óta nem léteztek Magyarországon, tehát nem kis teljesítmény. Sajnos a politikai libikóka – 4 évenkénti kormányváltás –nem tehette egységessé és mindenki számára kedvezővé ezt a fordulatot. Megtanultuk, hogy az „előző kormány oltárterítője, a következő lábtörlője.” A szakmai, erkölcsi rehabilitáció megtörtént. Törvény rögzíti, hogy a gyógyszertár közegészségügyi intézmény, a gyógyszer expediálás, egészségügyi szolgáltatás, a gyógyszeri gondozás protokolljai rendeletileg szabályozottak, s az orvosi szakmához hasonlóan, a gyógyszerész a diplomával, automatikusan meg kapja a doktori címet: visszamenőlegesen és pro futuro. Kiemelésre érdemesnek tartom még a Kamara székházának és a Gyógyszerészi Hírlapnak megalapítását, kiegészítve a Galenus Kiadó létrejöttével. Nemzetközi szinten büszkeséggel tölt el, hogy 1997-ben elsőként kerültünk be a PGEU-ba az Európai Unio Gyógyszerészeti Szervezetébe, majd 2000-ben az Europharm Forum tagjai sorába. Hagyományos együttműködést alakítottunk ki a szomszédos gyógyszerész kamarákkal, kiemelten a szász, a szlovák, a lengyel és az osztrák gyógyszerészek kamaráival.

 

Van egy mondás: aki nem siet, nem késik el! A mostani helyzet, a gyógyszerészet etikus és merkantil szemléletének vitája azonban, holott állandó sietségre ösztönöz, mégis az érzésünk gyakran az, hogy folyamatosan elkésünk… Ez alapvetően a patikusság konzervativizmusában keresendő, vagy egyéb okok vannak mögötte?

Ezt a mondást nem ismerem, de nem is nagyon tudom értelmezni. Én gyűlölöm a késést. A pontosság a királyok udvariassága. Ne más ossza be az időmet, ezért én sietek, hogy ne késsek el. Nem is szoktam. A gyógyszerészetnek csak a gazdasági helyzete nyomorult. Előzőekben elmondtam a szakmai és erkölcsi előrelépéseket, s ez reményt adhat a gazdasági téren való változásra. A Kormány egyértelműen kiállt a Kamara 12 pontja mellett, s azokat a törvényekbe és rendeletekbe be is építette. Mindennap olvassuk, hogy milyen körülményeket örököltünk, amit tovább rombol a liberális – globalista gazdaságpolitika agonizálása. Egyelőre csak „házon belül” tudunk rendet teremteni, ez lenne az etikai hitvallás és szabályozás megerősítése. „Rád is tartozik, ha a szomszéd fala lángol”. Itt nagy szerepe lenne a kamarai szervezetek és ÁNTSZ közötti új együttműködés kialakításának. A patikusság konzervativizmusát említed, mint esetleges gátló tényezőt. Tévedés. Ez a bölcs konzervativizmus lehet az alapja, a jövőbeni emelkedésnek. A mi korosztályunk egy emberöltő alatt mindent megélt, s ugyanannak az ellenkezőjét is. ”Az ihletnek –politikai, gazdasági –olyan új forrásai keletkeztek, ahová a múzsák már csak lábat mosni járnak. ”Politikai és erkölcsi megújulásra van szükség, amire most megvan a társadalmi akarat. Szent Pio atya jövendölése, a buddhisták szintvallása, hogy a világ szellemi, erkölcsi megújulása Magyarországról fog kiindulni, mert a világ „szívcsakrája” itt van nálunk a Pilisben, még valami szakrális reményt is adhat.

 

Az emberi ĂŠletnek ĂŠrtĂŠke, az egĂŠszsĂŠgnek ĂĄra van, tartja egy mondĂĄs. Beteg, vagy profitorientĂĄlt az egĂŠszsĂŠgĂźgy, hol vannak a hibĂĄk?

Ez Kant Immanuel gondolata, amit én is gyakran hangoztatok, ami egyértelművé teszi, hogy az egészségügyet nem lehet fiskális szempontok szerint megítélni, így nem is lehet profitorientált. Mikor 1999-ben, miniszteri biztosként vezettem a gyógyszerár tárgyalásokat, egyértelművé vált, hogy itt mindenki „fordítva van bekötve”. Mi a gyógyszerár támogatási rendszerünkben a gyógyszert támogatjuk, pedig a beteget kellene! Európa 11 országában létezik az un.”méltányossági küszöb”, ami azt jelenti, hogyha valaki jövedelmének bizonyos százalékánál többet költ gyógyszerre,akkor belép a társadalmi szolidaritás, s innen ingyen jut hozzá a kívánt gyógyszereihez. Például Ausztriában ez a határ a jövedelem két százaléka. De számos olyan ország van, ahol az idősek, veteránok, ill. a fiatalok - 16éves korig - ingyen kapják gyógyszereiket. Hát ez nálunk, ma utópia.

Már 1999-ben is javasoltam - ehelyett a bonyolult százalékos támogatási rendszer helyett - a fix receptdíj rendszerét, mind a beteg, mind a gyógyszerész számára. Ilyen rendszer működik például Németországban, az Egyesült Királyságban. Mindkét fél részére kiszámítható körülményeket teremtene, megszüntetné a generikus program problémáit és érvényesíteni lehetne a kívánt, minimális árrés lehetőségét is. Ehhez azonban kormányzati akarat is kell. Itt ugyanis van egy belső ellentmondás. Mind a gyógyszerellátás, mind az alapellátás vállalkozási formában működik, míg mindkét szakma hivatásrendi szolgáltatás. A hivatás célja a közügy szolgálata, a beteg érdeke, míg a vállalkozás célja a profit biztosítása a működtetéshez. Ez csak úgy oldható fel, ha a kormány olyan „gazdasági nyugalmat” biztosít a „vállalkozásoknak”, hogy a közügyet szolgálhassák.

 

Gyakran nyúlsz alapelvekhez, sokszor írtál a Gyógyszerészi Hírlap számára cikket, vezércikket. Előadásaidat is ezen értékek mentén építed fel, mely a legszigorúbb nemzeti-keresztény és a legradikálisabb liberális-ateista számára is elfogadhatók. Mi a titka ennek a népszerűségnek itthon és külföldön egyaránt?

Márai Sándor szerint „egészségesen élni, az azt jelenti, hogy igazságosan és tisztességesen élni.” Azért ehhez még társul némi genetika, meg egészségügyi megfontolás. Bár, ha tudom, hogy ilyen sokáig élek: jobban vigyáztam volna magamra. A kérdésedre válaszolva, azt hiszem a „kiszámíthatóságom” volt a titok. Az irány megtartása. Iránynak a mozgás következetességét nevezzük. Összeszámoltam, tizenhárom egészségügyi minisztert „szolgáltam ki” az elmúlt 20 évben. Bár az erkölcsi és politikai elképzeléseink még a végtelenben sem találkoztak, de ez  emberi, szakmai megbecsülésemet nem erodálta. Nemzetközi téren? Hát, európaiként kell viselkedni.

 

Művészetszereted mellett nagy gyűjtője vagy az aforizmáknak. Az írás filozófiájához valamit is értő olvasó, az előadásaidat hallgató gyakran észreveszi, hogy cikkeidben, mondandódban az idézetek Seneca-tól Kant-on át Márai-ig folyamatos áttétek a gyógyszerészetre, és gyakran saját életedre is. Igaz ez?

Igaz.

 

Megírtad könyvedet, elsősorban a gyógyszerész olvasóközönség számára. Ebben benne van a keserű alulnézeti valóság is, vagy csak az édes, tökéletes és megbánthatatlan?

Ennek nagyon örülök, hogy a Galenus Kiadó, Szarvasházi Judit főszerkesztő asszony szerkesztésében, felvállalta a Misce  fiat… című gyűjteményem kiadását, amit ehhez a születésnapomhoz igazítottam. Márai Sándor mondja ezt is, hogy a 70. év a legjobb korszak, mert innentől egy évtizedig lehet „hetvenkedni”. Ez új irányt kell, hogy adjon az életemnek. Nem vonulok teljesen vissza – „hiszen több az útra valóm, mint a hátralevő utam” és van még néhány megoldatlan feladat előttünk, amiben szeretnék segédkezni. Ez a gyűjtemény zömében a Magyar Gyógyszerész(i) Kamara elmúlt húsz évét öleli fel, de vannak benne fejezetek színesre sikerült életemből is. Végső célom az volt, hogy ne csak a „matracban” hagyjak nyomot, legyen egy letéti helye azoknak az eseményeknek, amelyek fontosak voltak mindannyiunknak, s ne iminálódjanak el azok a „szellemi antioxidánsok”, amelyeket a szakmai és politikai károsító „szabadgyökök” ellen próbáltam bevetni.

Nem tudom, hogy ki tudom e „hetvenkedni” a teljes évtizedet,de igyekszem bölcsen élni, mert Seneca szerint a „bölcs élete azáltal válik hosszútávúvá, hogy az Idők összességét egyesíti magában: a Múltat, emlékezeténél fogva, magánál tartja, a Jelent használja, s a Jövőt előre birtokba veszi.”

 

Elnök Úr, kedves Sándor! Isten éltessen, adjon erőt, egészséget, hogy továbbra is számíthassunk rád, tapasztalatodra, gondolataidra.

A Magyar GyĂłgyszerĂŠszi Kamara vezetĂŠse nevĂŠben

Zalai KĂĄroly