Közös sajtótájékoztatót tartott november 14-én a MOK és az MGYK, amely témája a Válasszon okosan cím? országos betegtájékoztató kampányt indítása volt.
November 14-én a MOK székházában dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke és dr. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke közös sajtótájékoztatót tartott, amely témája az a most induló plakátkampány, amelyben arra szeretnék a betegek figyelmét felhívni, hogy ne terheljék feleslegesen az ügyeletet és a sürg?sségi osztályokat, hanem az állapotuk súlyosságának valóban megfelel? gyógymódot válasszanak maguknak. E célt plakátokkal és szórólapokkal próbálják elérni, amelyeket kórházakban, illetve rendel?kben, gyógyszertárakban helyeznek ki. A tájékoztató anyag egy-egy oldalon azt sorolja el, hogy milyen panaszokkal érdemes a patikushoz, melyekkel a háziorvoshoz, esetleg a háziorvosi ügyelethez fordulni, s milyen esetekben kell hívni a ment?ket vagy felkeresni a legközelebbi sürg?sségi osztályt.
Éger István, egyebek mellett elmondta, miután naponta szembesülnek azzal, hogy a sürg?sségi fogadóhelyek már nem gy?zik a rájuk zúduló tömeget, így egyeztettek Hankó Zoltánnal, majd döntöttek, hogy közösen lépnek. Hankó Zoltán ugyanakkor kiemelte, a diagnózis és a terápia meghatározása orvosi feladat, ugyanakkor a gyógyszerészek meghatározott kompetenciával vesznek részt az egészségügyi ellátórendszerben, s nem csak a gyógyszerbiztonságért kell felel?sséget vállalniuk, hanem segíteniük az öngyógyítást, az öngyógyszerelést is.
A két kamarai elnök megállapodása értelmében valamennyi gyógyszertárba kiszállítanak plakátot, amelynek officinai kihelyzését kérik, továbbá minden gyógyszertár kap szórólapokat is, amelyeket a betegeknek átadhatnak. A gyógyszertárakba várhatóan néhány héten belül ezek az anyagok megérkeznek.
mgyk.gyh