„…éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok”
(Ef 4,1

Quo vadis pharmacia?

Dr. Hankó Zoltán

A 2024-es év elején dr. Csupor Dezső professzor úr, MGYT alelnök felkért, hogy egy készülő kiadványba írjam meg a közforgalom (közvetlen lakossági gyógyszerellátás) helyzetértékelését és vízióját. A levélből az is nyilvánvalóvá vált, hogy hasonló felkérést kapott az oktatás, az ipar és a kórházi-klinikai gyógyszerészet egy-egy képviselője is. Mint jelezte, az MGYT a kiadványt az alapításának centenáriumára kívánja megjelentetni. A felkérést elfogadtam és júliusra el is készítettem az írást „Quo vadis pharmacia?” címmel.

Ezt követően, szeptember végén rendezte az MGYT a centenáriumi ünnepségsorozat záró eseményét, amelyen a négy témában dr. Bódis Attila (ipar), prof. dr. Botz Lajos (oktatás), dr. Süle András (kórházi-klinikai gyógyszerészet) és én (lakossági gyógyszerellátás) tartottunk előadást.

A gyógyszerészet jövőképe mindenképpen további egyeztetéseket igényel, ezért a konferenciát követően kezdeményeztem, hogy az MGYT, a MAGYOSZ és a Kamara a felkért szerzők bevonásával folytassa a közös gondolkodást az MGYT koordinálásával. Azóta több egyeztetés is történt és decemberben az MGYT honlapjára feltöltésre került dr. Bódis Attila és prof. dr. Botz Lajos írása, valamint a „Quo vadis pharmacia?” című írásom.

Mivel a „Quo vadis pharmacia?” c. írás terjedelmes, az elkövetkező napokban több részre bontva, de változatlan tartalommal teszem közzé a Kamara honlapján, a minél szélesebb körű elérhetőség érdekében. Az írás az alábbi fejezetekre bontva jelenik meg:

   I. Bevezetés, Történelmi távlatok
   https://www.mgyk.hu/dr-hanko-zoltan-quo-vadis-pharmacia-8211;-i-resz.html

   II. Állam és gyógyszerészet
   https://www.mgyk.hu/dr-hanko-zoltan-quo-vadis-pharmacia-8211;-ii-resz.html

   III. A gyógyszertári gyógyszerészet gazdasági dimenziói
   https://www.mgyk.hu/dr-hanko-zoltan-quo-vadis-pharmacia-8211;-iii-resz.html

   IV. Kompetenciák, gyógyszertári szolgáltatások
   https://www.mgyk.hu/dr-hanko-zoltan-quo-vadis-pharmacia-8211;-iv-resz.html

   V. Társadalmi környezet és az elvárások
   VI. A technológiai környezetről
   VII. Gyógyszerészi szemlélet
   VIII. Merre tovább? 

V.

Társadalmi környezet és az elvárások

Amikor a minket körülvevő és a tevékenységünket meghatározó környezet adta lehetőségekről, valamint a velünk szemben támasztott követelményeiről beszélünk, érdemes az egészségügy tágabb rendszerén túl a társadalom velünk szembeni elvárásairól is gondolkodni.

1. Az orvostársadalomhoz való viszony változóban van; ennek sok szép példája látható az elmúlt évtizedekben. Nikolics Károly professzor visszatérően hangoztatott mondása volt, hogy a gyógyszerész és az orvos viszonyát a recept első szava határozza meg: „recipe”, amivel az orvos utasítja a gyógyszerészt. Az „alá-fölérendelt” viszony változásában szerepet játszik, hogy a gyógyszerészek beléphettek a vállalkozások világába és az önállóságuk respektusra lett érdemes. Ehhez a presztízshez illeszthető a 2009-ben elismert foglalkozásdoktori cím. A gyógyszerrendelő orvos rendszeres tájékoztatása a beszerezhető és főleg a helyettesíthető gyógyszerekről, szintén kapcsolatteremtő tényező, mint ahogy az eRecept bevezetéséből is „jól jöttünk ki”. A gyógyszerészi gondozáshoz, adherencia-fejlesztéshez kapcsolódó törekvések szintén ebbe az irányba mutatnak, azonban sok még a feladat ahhoz, hogy ne csak egyenjogú, hanem egyenrangú partnereivé váljunk az orvosoknak.

2. Korábban már említettem, hogy a fogyasztói társadalom megjelenésével megváltozott az emberek saját egészségükhöz való viszonya. Ezt tovább erősítette a rendszerváltozás után a magánvagyon megjelenése, ami sok vonatkozásban előrelátóbb, felelősségteljesebb gondolkodást generál az egészség megőrzésével kapcsolatban. Ugyanakkor viszonylag széles rétegek alacsony egészségműveltségéről sokaknak személyes tapasztalataik vannak, csakúgy, mint a beteg-együttműködés hiányairól. Hosszú éveken át „középponti” problémának tűnt a különböző alternatív gyógymódokban való fanatikus hit, amelynek képviselői a tényekre alapozott gyógyítás és gyógyszerek helyett ezek bemondásra alapozott, „könnyű” megoldást kínáló erejében hittek. Ennek következményei a hivatalos egészségügyi ellátórendszerben csapódtak (és csapódnak) le és egyfajta hitelességi problémát is generálnak a hivatásos gyógyítókkal szemben. Ma a „Google-doktor” és a különböző közösségi felületek alternatív információs csatornái által generált következményekkel, tévhitekkel is szembe kell nézni.

3. Változott a gyógyszertárakról alkotott vélemény is; ma többen tekintik „egészségügyi termékeket árusító boltnak” a gyógyszertárat, mint egészségügyi szolgáltatónak. Ugyanakkor nem kevesen vannak, akik inkább egészségügyi szolgáltatóként szeretnének a gyógyszertárakra számítani. Egy két évvel ezelőtti felmérés megmutatta azt is, hogy a különböző klaszterekbe sorolható betegek (pl. 65 év feletti diplomások, diplomás fővárosiak, vényköteles gyógyszert használók vs étrendkiegészítőt vásárlók, 18-34 év közöttiek, fitness-szemléletűek), más és más típusú segítséget és szolgáltatást várnak a gyógyszertártól és a gyógyszerésztől. Szép számmal vannak, akik a különböző egészségügyi problémáikat a gyógyszerészek segítségével szeretnék megoldani. Ezek aránya kifejezetten magas azok között, akiknek az orvosuk elérhetőségével problémáik vannak. A gyógyszertárat felkeresőknek a kiszolgálás minősége (szakértelem, figyelmesség, segítőkészség, költséghatékony helyettesítés) és a megfelelő készletszint fontosabb, mint az akciózás, vagy akár a szabadpolcos termékkínálat. A betegek nagy hányada örömmel venné, ha az állandó gyógyszereinek a felíratásáért nem kellene orvoshoz fordulni, hanem a gyógyszertárban oldhatná meg a beszerzésüket, és örülnének (sőt hajlandóak lennének többet is fizetni) gyógyszereik házhoz szállításáért. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy sokan vannak, akik nemhogy „a gyógyszerészükhöz” nem ragaszkodnak, hanem az sem fontos nekik, hogy gyógyszerész szolgálja ki őket. Ennek hátterében többek között az áll, hogy most sem tudják: gyógyszerész vagy más egészségügyi szakember szolgálja ki őket.

 Emlékszem, nem is olyan régen hosszú és finoman szólva „vegyes színvonalú” vita folyt arról gyógyszerészek széles körében, hogy szabad-e, kell-e névkitűzőt használni, ahol a név mellett a gyógyszerészi végzettség is feltüntetésre kerül. Míg az orvost az állandóan nyakban lévő fonendoszkóp alapján meg tudják különböztetni a többi egészségügyi dolgozótól, a gyógyszerészek jelenleg ilyen „attributumot” nem használnak.

Szubjektív felvetés csupán, de a fentiek visszaigazolják, hogy már becsukódik a gyógyszerfogyasztó ember füle, amikor a reklámban azt hallja, hogy „a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg (…) gyógyszerészét”.  Másfelől a gyógyszerész kevésbé van jelen a gyógyszertáron kívüli társadalomban (a közéletben); részlegesen vesz részt a felelős gyógyszerhasználatra nevelésben (ráadásul a közoktatásért felelős politikai vezetők eddig a kamara több hivatalos kezdeményezését figyelmen kívül hagyták) és nincs kellő súllyal jelen a népegészségügy és a prevenció területein sem.

Ismét Végh Antal professzor urat idézem, aki 1960-ban így fogalmazott: „Tudatában vagyunk annak, hogy a társadalom csak azt becsüli meg, aki a társadalmat is megbecsüli és annak jó szolgálatot tesz.” A gyógyszertári gyógyszerészet jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdés, hogy a társadalom miként vélekedik a gyógyszerészekről és kiáll-e mellette és érte.

Összegzés:
Ambivalens tehát a kép: vannak, akik egészségügyi termékeket értékesítő üzletet, és vannak, akik egészségügyi szolgáltatót látnak a gyógyszertárakban, az ott velük foglalkozó szakembertől pedig csak minden harmadik várja el, hogy diplomás gyógyszerész legyen. Holott a gyógyszertárban forgalmazható minden termék értékesítése „egészségügyi feladat”, ráadásul a gyógyszerész egyedül „a gyógyszer és a gyógyszeralkalmazás szakértője”.

(Folytatása következik)

 

 

 

vissza