Ma már jól látható, hogy az épülő új gyógyszerellátási modell gazdaságilag racionálisabb, szakmailag biztonságosabb és morálisan érzékenyebb az előzőnél – véli Hankó Zoltán. A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökét az elmúlt évek szakmai érdekvédelmi munkájáról, a vállalt politikai szerepekről, a konfliktusokról és a jövőbeni lépésekről is kérdeztük.
- Eddig soha nem tapasztalt érdeklődéssel figyeli a nyilvánosság a gyógyszerészek politikától sem mentes tevékenységét. Támadások kereszttüzébe is kerültek, ami azért is érdekes, mert a patikusokat higgadt, a polgári réteg prominens képviselőinek tartotta a közvélekedés. A viták létrejöttében akarva akaratlan szerepet vállalt a kamara, konkrétan ön is. Korábban alelnökként, majd egy ideje elnökként talán túl közel engedte a politikát a szakmához. Miért tette?
- A politika nem most, és nem általam került közel a gyógyszerészethez. A liberális egészségügyi kormányzás idején Molnár Lajos akkori miniszter megengedhetetlen mértékben rendelte alá a gyógyszerészettel kapcsolatos döntéseit egy azóta megbukott ideológiának és egyes lobbycsoportok gazdasági érdekeinek. Olyan helyzetet teremtett, hogy esély sem volt semmiféle ésszerű kompromisszumra. A közpolitika szintjén érvényesített pártpolitika károkozását a politika együttműködése nélkül nem lehet helyrehozni.
- Akadtak azonban szép számmal olyan gyógyszerpiaci szereplők is, akik támogatták az akkori változtatásokat. Ehhez nyilván nekik is megvoltak a maguk átgondolt szempontjai, indokai. Belegondolt-e az ő helyzetükbe is?
- Igen, és azt láttam, hogy az akkori változtatásokból kizárólag saját maguknak reméltek előnyt. Döntően olyan szereplők jelentek meg akkor, akiket elsősorban nem a patikaműködtetés vonzott, hanem a bármilyen módszerrel bezsákolható profit, vagy a patikapiac feletti irányítás megszerzése. Nem érdekelték őket sem a gyógyszerészek, sem a betegek. Ezért 2010 elejére egy fenntarthatatlan és vállalhatatlan helyzet alakult ki. Hatszáznál is több veszteséges patikával, nagykereskedők által kitartott láncokkal, brutális eladósodással, szakmai és morális válsággal kellett szembe nézni.
- Amit viszont a kamara akart a politikára támaszkodva orvosolni.
- Hadd pontosítsak, nem a politikára támaszkodva, hanem vele együttműködve. A közhatalom gyakorlóival az együttműködés szándékát már a szocialista kormányzás ideje alatt is egyértelművé tettük. Ugyanakkor tény, hogy a jelenlegi kormányerőkkel már akkor elkezdődött az együttműködés, amikor még ellenzékben voltak.
- A jelenlegi kormány hatalomra kerülése óta csaknem négy év telt el, így nem mindenki emlékezik az együttműködési megállapodás lényegére. Mi volt ez?
- Két hónappal a választások előtt, 2010. márciusban kötöttünk stratégiai megállapodást, amelynek a gerince a kamara debreceni vándorgyűlésén 2010 februárjában elfogadott „Mit kíván a magyar gyógyszerész?” című 12 pontból álló kiáltvány volt. Ezt megelőzően – 2009-ben – készült egy részletes elemzés is a lakossági gyógyszerellátás helyzetéről és a teendőkről. Ennek készítése során a kormányzati szerepre készülő Szócska Miklós szakértői csapatával már együttműködtünk. Egyértelmű volt, hogy a kamara törekvései találkoznak a polgári erők filozófiájával. Mire a választások lezajlottak, már megszülettek a leglényegesebb elvi döntések. Ilyen volt a többi között a moratórium és az is, amely a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosításának irányait határozta meg.
- Az elmúlt három és fél évben sorra teljesültek a kamara elképzelései. Vannak, akik azt állítják – talán némi demagógiával? – hogy nem tudnak lehetetlent kérni a kormánytól.
- Ön is tudja, hogy ez nem így van. A mai kormánypolitika koherens világképpel és erős érdekérvényesítő erővel rendelkezik. Más kérdés, hogy a vitáinkat elsősorban tárgyalásos módon próbáltuk rendezni, ugyanis a médiában való üzengetés együttműködő partnerek között sehová sem vezet. Tény, hogy az együttműködési megállapodás helyessége beigazolódott. A gyógyszerészettel kapcsolatos döntések zöme a 2010-ben kijelölt irányok mentén, a köztestületünkkel történt egyeztetések után született meg. Ilyen volt például a gyógyszerellátás visszaintegrálása az egészségügybe, a szükségleti elv érvényesítése a patikalétesítésben, a marketing-szabályozás szigorítása a patikáknál, a menedzsment jogok rögzítése és a kompetenciarendezés, a többségi gyógyszerészi tulajdonlás előírása a gyógyszertár-működtetésben és a Semmelweis-terv gyógyszerpolitikai fejezetének a megfogalmazása. S ha nem is volt mindig mindenben nézetazonosság az egészségpolitika és közöttünk, a stratégiai irányokat illetően a konszenzus mindvégig megmaradt. Ez teremtett lehetőséget arra, hogy közös akarattal kezdődjön el a gazdasági, a szakmai és a morális válság felszámolása. Még odább van az út vége, de már jól látható, hogy az épülő új modell gazdaságilag racionálisabb, szakmailag biztonságosabb és morálisan érzékenyebb az előzőnél.
- Azt akarja mondani, hogy előre ismerték a gazdasági megszorításokra vonatkozó terveket is?
- Nem ezt mondtam! A Széll Kálmán-terv előirányzatának fő számaival kapcsolatban nem kérdeztek meg, mint ahogy a többi gyógyszerpiaci szereplőt sem. A költségvetési hiány leszorítása a kormánynak mindennél fontosabb volt. De ez után folyamatos munkakapcsolat jött létre a kormányszervek és a kamara között, hogy a lakossági gyógyszerellátás lehetőleg ne sérüljön. Nem tiltakoztunk, ha egy intézkedés nem kockáztatta a gyógyszerbiztonságot és nem okozott a gyógyszertáraknak árrés-kiesést, ha pedig árrés-veszteséggel járt, kompenzációt kértünk. Ennek a munkának volt az eredménye például a kisforgalmú gyógyszertárak támogatásának a növelése és a generikus kompenzáció bevezetése. Tavaly nyáron született döntés a szolgáltatási díj bevezetéséről és a patikaalapról. És az Orbán Viktor miniszterelnökkel történt tárgyaláson született megállapodás arról is, hogy felülvizsgálják a Széll Kálmán-terv gyógyszerkasszára vonatkozó előirányzatait, a nagy társadalompolitikai kockázatra való tekintettel. Ennek megfelelően emelték meg 2013-ra 63 milliárddal a gyógyszerkassza eredeti összegét. Ez egyben a Széll Kálmán-terv lezárását is jelentette. Örülök, hogy a kamara mindezekben a történésekben részt vehetett. Ha nem ezt tesszük, ma a patikák rosszabb helyzetben lennének.
- Egy stratégiai megállapodás mindkét felet együttműködésre kötelez. Miben segítette a kamara az ágazatvezetés munkáját?
- Hadd mondjak konkrét példákat. A szakgyógyszerész-képzés megújításáról ugyan politikai döntés született, a részletszabályok előkészítését azonban a kamara koordinálta. A gyógyszerbiztonsági szakmai irányelv összeállítását is a köztestület koordinálta. Részt vettünk a generikus ösztönző és a szolgáltatási díj részleteinek a kidolgozásában. A politika mindkét esetben elfogadta, hogy a kisforgalmú gyógyszertárak működőképességének elősegítése elsőbbséget kell, hogy élvezzen. Reális kompromisszumot kerestünk a létszámszabályozás területén. Közreműködtünk abban is, hogy a gyógyszertárak bekapcsolódjanak a népegészségügyi programokba. Most véglegesítjük pl. a dohányzásról való leszokást célzó programban a gyógyszerészek feladatait összegző elnökségi ajánlást. A belső minőségügyi kézikönyv kiadásával és egyéb dokumentumokkal pedig a gyógyszertár-működtetés szakmai és minőségi garanciáit erősítettük. Ez is közös érdek.
- Térjünk vissza a beszélgetés elejére. A kamara 2010 óta látható tevékenységének egyesek szemében olyan az optikája, hogy a gyógyszerészi köztestület amolyan dédelgetett kedvence a kormánynak. Másokról azonban nem ez a kép körvonalazódik. Ön hogyan látja?
- Egy hivatásrendi köztestülettel való kormányzati kapcsolattartás ténye – mondjuk a jogalkotási munkában – a demokrácia alapkérdései közé tartozik. Ennek az elvi alapjait a már említett 2010-es debreceni vándorgyűlésen tisztáztuk és publikáltuk. A kapcsolat minősége azonban sok mindentől függ. Egy kamarának nem az a küldetése, hogy a mindenkori ellenzéknek akarjon a kedvencévé válni, hiszen ezzel semmire sem megy, de egyébként jól kommunikálhatja a panaszait. És egy kamaránál az sem járható út, hogy a vélt vagy valós eredménytelenségekért másokat okoljon. A kamarának a közpolitika erőterében az a dolga, hogy a mindenkori kormánnyal együttműködve keresse azokat a lehetőségeket, amelyek a szakma számára előnyösek. Ha az alapvető társadalompolitikai kérdésekben nézetazonosság van, akkor ez egyszerűbb, ha szakadék van, akkor ez bonyolultabb kérdés. Fontos a kölcsönös bizalom is, amit az érintettek a személyes kapcsolatokon keresztül erősíthetnek vagy gyengíthetnek. Ha a kormány a gyógyszertárakban a többségi gyógyszerészi tulajdont helyesnek tartja, ha az árrés-veszteségeinket visszapótolja, ha segít a gyógyszerészi kompetenciák helyreállításában, és ha a gyógyszerészektől a korábbinál többet vár el a patikában, az miért lenne rossz ennek a hivatásnak? És ha kiemelten fontos társadalmi rétegnek tekinti a gyógyszerészeket, miért ne lehetne vele együttműködni? A szakpolitika és a szakmapolitika egymásra van utalva. A kamara a közhatalmi rendszer része, az antagonisztikus érdekellentétek filozófiájára alapozva pedig egy demokratikus rendszerben semmilyen érdekvédelem nem működtethető.
- Hogyan tovább?
- Az elmúlt évek együttműködése teremtette meg az alapot ahhoz, hogy elkezdjünk a következő időszak feladataival is foglalkozni. Ezt célozta a kormány és a Fidesz-KDNP képviselőinek a kezdeményezésére az október 10-i megbeszélés is. A kezdeményezést dr. Horváth Zsolt miniszteri biztos jelentette be az Egészségügyért Felelős Államtitkárságon tartott közös október 7.-i közös sajtótájékoztatón, és az első megbeszélésre október 10.-én került sor a kamara székházában. Itt értékeltük a márciusi 12 pont teljesülését és a jelenlegi helyzetet. Nagyon fontosnak tartom, hogy újabb modellt a gyógyszerellátásban belátható időn belül senki ne akarjon bevezetni. A mostaniról már látszik, hogy jobb az előzőnél, másfelől pedig az elmúlt két évtizedben számos olyan modellkorrekció volt, ami a legmélyebb alapokig hatóan egyik napról a másikra átírta a gyógyszerellátás rendszerét. Még egy modellváltást a gyógyszerészek már nem viselnének el. Ebben egyetértettünk. Megoldandó feladatként fogalmaztuk meg a gyógyszerellátás gazdasági stabilitásának megteremtését és a kiszámíthatóságot, a tulajdonosi program végig vitelét és a fiatal gyógyszerészek helyzetbe hozását. Hangsúlyos feladatnak tekintjük a gyógyszertári szolgáltatások fejlesztését – amihez pénz is kell – és ehhez a megfelelő intézményi háttér megteremtését. Nélkülözhetetlen a hatósági munka feltételeinek javítása, a szociális otthonok gyógyszerellátásának átszervezése. Lényeges kérdés a patikai gyógyszerkészítés feltételeinek biztosítása, csakúgy, mint az ügyeleti rendszer és a gyógyszertáron kívüli forgalmazás újragondolása is.
- Az újraindított kormányzati egyeztetésekkel újabb, esetenként akár fölösleges konfliktusokat vállalnak más szervezetekkel és a helyzetről másként gondolkodó szereplőkkel. Nem kellene itt megállni?
- Miért? Azért, mert vannak, akiknek ez nem tetszik? A konfliktusok a kamara életének szükségszerű velejárói. Két szempontra kell figyelni: milyen cél érdekében vállaljuk, és a szakma hogyan jön ki belőle. A gyógyszerellátásban sokféle érdek jelenik meg, akár az államigazgatást, akár a gyógyszertárak üzleti környezetét, vagy a gyógyszerellátáson belüli érdekviszonyokat vesszük figyelembe.
- És a kamarán belül?
- A kamarai testületeken belül nem érzek törésvonalat. A világképünk különböző, de a gyógyszerészet helyzetéről, a feladatokról és a lehetőségeinkről hasonlóan gondolkodunk. A célokat a kamara alapszabálya rögzítette.
- Vannak azonban olyanok, akik úgy látják, hogy a kamara hibát hibára halmoz és a szakmának nincs kiszámítható jövője. Az ilyen hangok különösen most, a köszöbönálló patikai tulajdonlással erősödtek fel.
- Érzékelem, hogy folyik a gyógyszerészek elbizonytalanítása és megerősödtek a kamarával szembeni kritikus vélemények is. Ezek különösen a tavalyi árrés-átrendezést és a szindikálás tilalmának kimondását követően váltak hangossá. Számítottam rá. Minden kritikát meghallgatunk, de időnként a dekódolásukra is szükség van. Dekódolásra volt szükség például a hálózati gyógyszertárak által indított kampány esetén, amelyben a vidék gyógyszerellátását féltették, és amelyet a nyári kamarai roadshow időpontjaihoz és helyszíneihez igazítottak. Vagy például a szindikálás tilalmával szemben a nyilvánosság előtt nem nagyon lehet hitelesen érvelni, ezért az ellenérdekű felek kommunikációja másról folyik. Az utóbbi hónapokban sok helyről lehetett hallani, hogy a patikusnak nem érdemes patikát venni. Ha ez igaz lenne, akkor a mostani tulajdonosnak sem lenne érdemes ahhoz foggal-körömmel ragaszkodni. Sokan mondták, hogy a patikus nem fogja tudni a vételárat kigazdálkodni. De egy működő vállalkozás vételára soha nem lehet független az eredménytermelő képességétől! Ugyanígy a gyógyszerészek elbizonytalanítását okozza, ha a valósnál rosszabb képet festünk a gazdasági helyzetről vagy a jövendő lehetőségeiről.
Niczky Emőke
A teljes interjú a Gyógyszerészi Hírlap soron következő számában lesz olvasható.
